Egy szippantás a jóból !!!

A mezőségben még a kutyák is párban támadnak, a disznók is párban legelnek.
Mai élmények, szavakban felsorolva: virág illat, nap forrósága és melege, “kamasz” sofőrök dudaszóval, 6xkutyatámadás (őket vagy a kerék sercegésre vagy a félelem hormonjára programozták), friss ruhák illata, gyerek játékok, zöldellő kertek, veteményező családok.
Ezt látja egy kerékpáros a mezőségben haladva. A nap melege forrón éget, de a csend és a suhanó szél kellemes érzéssel tölt el. Egyik faluba tartok éppen, amikor egy hatvan éves körüli férfi előz meg autójával, lassan haladva el mellettem. Érzem a mustráló tekintetét. Tetszik neki a látvány és hangot is ad ennek autójával. 50 méterrel tovább lehúz és megvárja, amíg újra elhaladok mellette, mindezt letekert ablakkal bámulva ki rajta. Újra mögöttem jön, és újra megelőz. Abban remélek, hogy nem áll meg. Tovább megy.  A tetőre érve, leszállok a bicikliről és kiülök a dombtetőre. A látvány szépsége megragad, a csend és a friss zöld színkavalkád látványa megnyugtat és örömmel tölt el.

Az utam nem ért véget, még van legalább 60 kilométer előttem.
Sötét felhők érkeznek, befeketedik az égbolt. Pár szem szitáló eső hull a porba. Ez nem akadályoz.
Kis tavak mentén haladva jobbról két ló dézsmálja a tavaszi friss zöld füvet, pár méter kötéllel kikötve. Balról két disznó relaxál a zöldben, szintén nyakörvvel és pár méternyi kötéllel kikötve.




A falu végi tanya kapujából két eb hangos ugatással követ. Szaporán szaladnak utánam ugatás közben, ezzel szólítva fel a másik ház udvarából a szomszéd házőrzőt, hogy neki is tenni kell valamit. Így már hárman követik a guruló kerekeket.
AZ utam sebességét ezen négylábú ebek határozták meg.
Az állatok párban, én egymagamban.
És akkor? Én így is jól érzem magam, ez teljesen természetes már.
Egy ilyen út feltölt és a teljesítmény öröme felruház, hogy elégedett legyek önmagammal.
Még van két emelkedő előttem. A szélnek folyamatos szembéli ereje kifáraszt. A hétköznapok történéseiben is az fáraszt ki igazán, amikor hátszél nélkül kell haladni. De előttem van az a kép, amit látok az emelkedő tetején. Ezért megérte, ezért jó volt fáradni. Elégedett vagyok és nagyon szomjas. A vizem elfogyott és a szél továbbra is szembe fúj.
A lejtőn suhanva a cél nem más, mint hogy víz forráshoz jutni mihamarabb.  A sebességet, most ennek a vágya és szükséglete befolyásolja. Folyamatosan keresem az út menti kutakat. Egynél megállok, de csak levegőt enged ki magából. Szépen dekoratívan áll a kultúrház előtt, lefestve. Tovább megyek és nincs más előttem, csak annyi, hogy víz kerüljön a testembe.
 Ha a megélt érzéseket, élményeket rávetítem a hétköznapi történésekre az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy mindezt miért nem látom másképp? Miért nem tapasztalom máshogyan?
Minden útra, megélt élményre úgy tekintek, hogy ez egy megtapasztalás, célokkal, támadásokkal, látvánnyal, harccal és időnként küzdelemmel, hogy a célba érjek.
Megéri az áldozatot. Megéri meghallani a kutyák ugatását, és a végén érezni azt, hogy ezt is teljesítettem, és örömmel. Örömmel tettem meg és mindvégig jól éreztem magam benne.
Vakmerőség? –lehet.
Veszélyes? – nem mondhatom.
Ha kell ez az élmény, a kockázatokat bele kell számítani, felkészülni előre nem tudsz minden eshetőségre.
Egyedül is kell láss, egyedül is kell megtapasztalj dolgokat. Más élmény, új forrás, új erő és elégedettség. A teljesítmény öröme 114 kilométer után.
Nem az állapotod, nem a korod befolyásolja azt, hogy jól érezd magad, hogy jól legyél.

Nem a múlt hibái, hanem a jelen félelemei

Hétköznapi mondatfoszlány az utcáról: 
- Nem a hibáid, hanem a félelmeid korlátoznak téged. És véded magad.
- Már nem így van....
- De még igen. Egyszer majd újra kinyílsz, és merész leszel, mint a földből kikandikáló gyom. 

Vállald az igent, vállald a szót, vállald az első lépést: kitörni, kihajtani, kirügyezni és kivirágozni. 

A múltad hibái, nem a Te korlátaid, mégis félelemmé nőtte ki magát. Félsz tőle újra, nem akarod, hogy megismétlődjön, hogy elkövesd újra, hogy hibázz újra, hogy bántsanak újra, hogy beléd marjanak, ...
Félsz az érintéstől, félsz a kedves szótól, félsz egy öleléstől, már minden gyanús, mi az érdek? 
Magad köré fonod félelmeidből kiszögezett dróthálódat és még egy üvegbura alá is beteszed magad, elzárva a külvilág támadásaitól. 
DE így gyenge maradsz, így puha és esetlen vagy. 
Esélyt sem adsz arra, hogy történjen változás. 

Téli napfény-szikrák a ködben

Csupán sejtésem van, mi minden történhet az ablakok és falak mögött, azokon az estéken, amikor bent fények világítanak, odakint hideg és köd és sötétség.
Azért mert ember vagy és társasági lény, még nem jelenti azt, hogy mindenképp társaságban kell lenned, emberek közt.
Milyen az amikor egyedül ünnepelsz? Milyen az, amikor egyedül vagy e falak és ablakok mögött?
Milyen az, amikor kérdések halmaza zuhan rád, csak úgy, hirtelen, önmagától?
Megijedsz vagy válaszokat keresel?
Válaszokat vagy magyarázatokat? Mert nem mindegy.
Válaszokat vagy feladatokat? Mert nem mindegy.
Egyedi tud lenni az a pillanat, amikor valaki melletted van és egyedi, ünnepélyes tud lenni az a pillanat, amikor magad vagy. Meg tudod élni mindkét állapotot? Vagy tereled, és azt mondod, nem érdemlem meg... Dehogy is nem...
Értékes vagy úgy, ahogy vagy. Ha egyedül, ha társaságban.
Van feladatod.

Egy esti csendben egy nagy koccanás zavarta meg a csend zenéjét. Bumm...csatt...puff...
Csak egy sima ütközés, kocanás, a távolság be nem tartása miatt.
Akit megütöttek hátulról egy tiszta új, fehér, márkás autó.
Kiszáll belőle egy hőbörgő, ocsmány szavakat ordibáló 30-as férfi. Öltözet: sport cipő, tréning nandrág a füss tipusból, poló és bőrdzseki.
Mellőle egy szőkére festett, kontyolt 50-es nő, fehér rövid bundában, magossarkú csizmával és szoros nadrágban.

Aki megütötte egy hosszú hajú barna 30-as nő. Egyszerű, négy ajtós kis strapált, használt autóból száll ki. A hölgy mellől egy szoros nadrágban, tenisz cipőben, szörmés téli kabátban, gyorséttermi poharas üditővel a kezében egy tini srác.
A hölgy a biztositó papirral kezében, leveszi autójáról a számtáblát. A tini srác, dühöngő állatként a gyorséttermi üditőjét az ő autójukra önti hirtelen agresszív reakcióval.
A szűz új autót elkezdik törölgetni, még fényesebb mint volt, olyan patyolat fehér hátúl, hogy meg is lehet csókólni. Nincs semmi látható nyom, a horog kifogta az ütközést.
A nyalt hajú férfi mégis mint agresszív kismalac, kinek a farkát huzzák, órdít, sétál fel és alá, hátra nyalja frizuráját újból és újból.
A szőke törölget, a barna a papírt fogja és telefonál.

Sok kérdést dob fel ez a kis koccanási reakció.
Emberek és a társadalom képe. Igen, így és ilyen körülmények közt vagyunk a hétköznapokban.
Van, aki tárgyi értékét csókolja hátulról és simogatja, cirogatja. Mert az érték!!!
Van, aki azt csinálja, amit lát: legyek én is állat, megmutatom az agresszivitás egy formáját, fellobanok és csatt, ömlik a ragacsos lötty a kis strapált eszközre.
Van, aki a megoldást látja és cselekszik.
Van, aki isteniti új eszközét. Mit számít a vele szemben álló ember. Ha nem fékezi magát behúz a barnának, mit számit, hogy az nő vagy sem.

Tévedünk, hibázunk és különböző módon reagálunk a ránk hárult felellősségre.

Szembenézek vele, beismerem, és a megoldásra törekszem vagy őrjöngök, dühöngök, órdítok, mert vonyít bennem a kétség, és hárítok, mert mindennek TE vagy az oka?

És a személyes életemben?
Ha koccanok? Ha én ütközöm? Ha én csiszolom és simítom a vadi új, megszerzett, kapott vagy lopott emléket, élményt?
Ha rám ordít a normalitás, hogy felelj meg, légy tökéletes, ahogy elvárjuk?
S ha én ordítom, hogy legyen már megfelelő, legyen tökéletes?

Mérlegen az értékem. Tudom mi az.
Nem kell mindenki szeressen, nem kell mindenki elfogadja, és nem kell mindenkinek megfeleljen.
Magamnak, igen. Mert így érzem jól magam a börrel fedett lelki testben.

Átmenet - ŐSZ

Ősz van,  és úgy érzem, mintha időnként fájna ez az átmeneti állapot.
Érzések, kérdések vannak és kétely.
Kétség abban, hogy jó? Jó ez így?
Idönként kemény elhatározás születik, majd ezt követi egy mély gyengeség, bizalmatlanság.
Igen, jól mondod: ez az önbizalom hiánya!
Időben vagy, tudod? Soha nem késő. És főleg, ha felismerted a korlátaidat, a félelmeidet, akkor lépned kel. Ez a tó, békés meder,  szunnyadó áradat, a biztonságban való pancsolás már nem neked való, hiszen nem pancsikolsz. Lebegsz a víz felszínén, mint egy lapos kő, hogy el ne merülj. De vállalni kell a merülést, vállalni kell a víz hullámait, vállalni kell, hogy néha nyelsz a vízből, és vállalni kell, hogy a végtagjaidat elkezded mozgatni és megtanulsz úszni. Úszni abban a jelenlétben, ahol vagy, és vállalni a partot: megérkeztem. Jöhet valami más, jönnie kell valami újnak, amiért újra kilépek a korlátok láncaiból, levetem az félelem ruháit és felöltöm az önbecsülés díszes méltóságát.

Milyen alapokon állsz? Fog így menni tovább?

Véded magad

Nincs még hideg, mégis magára öltötte az összes szigetelő kabátot. 

Legalább öt darabot az önbizalomhiány mintázatúból, három a nincs kedvem stílusból, egy rakással a kétségekből, egy halom félelemből, és sok más mintázat abból, ami védi és óvja, hogy ne csalódjon újra.
"Véded magad szögesdrótokkal" - Müller Péter
És hányan sétálnak így veled szembe vagy ülnek melletted?
Megpróbálod, aztán újra...és végül hagyod elmenni. Hiszen ez csak egy átmenet.
Lejár ez a lemez és egy új stílus kerül a slágerek közé, pörgős és ritmikus.
Egy más fazonú modellt ölt magára, ebből csak egy darab van: jól vagyok mintázattal, egyedi öltésekkel. És, ha nem? És, ha alatta van a többi kabátrengeteg?

Mégegyszer

Elszántság, szenvedély, akarat, én és a mások....?
Kérdéssel elkezdeni egy bejegyzést? Csupán a szavak játéka, figyelem keltés.
Mennyire él benned, bennem mindez? Mikor és mire vagy elszánt, mennyire akarod, milyen szenvedéllyel?

Bizonyos életszakaszokat úgy élünk meg, hogy ez egy "átmenet", lesz más, lesz jobb, lesz újabb. Amikor újra ismétlődik, akkor újra azt mondjuk "átmenet", lesz más, lesz jobb. De volt valami, amit akkor  - átmenet - végén kimondtál egyszer és megéled újra és kimondod újra.

Több álmom van, és nagyok, én kicsiben nem játszom :)
De szenvedéllyel elindulni azon az úton, teljes elszántsággal, akarattal még nincs kellő bátorságom. Van, hogy felmérem a következményeket, és van, hogy A és B variánsokat kell megtekinteni. Kockáztatni kell.

Le kell ugranom, ejtőernyőzni akarok, és nyakamba venni egy sikamlós sziszegő kigyót, ... megtapasztalni a félelmeim máshogy, szembenézni másképp, és legyőzni.

Nem tudok nem érezni, és nem tudok a falnak menni fejjel, sem szivvel, bár már sokszor sikerült.  Ha így túl sok lennék, ám hagyj, ez az én harcom, nekem kell győznöm, hogy végre elfogadjam, hogy ne csak szemlélője légy, hanem része annak, amit megtapasztalok. 

El kell engedni, megszeretni és elengedni. Ragaszkodtam, akartam, kellett... már nem megy, elfáradtam. De tudod, ez is része, részem. Hogy túl lelkesedek valamiért, aztán nagyon nagyon akarom, és elfáradok, mert nem lesz az enyém. Elengedem, és újat akarok majd, de előbb ezt megszenvedem :) "kis mártir", meddig még?

MOST.MAGAMÉRT.

Volt néhány nap, amely kissé összezavart, eltorlaszolta mindazt ami bennem van.
Felmerültek kérdések, hogy hogyan is vagyok jelen? Hogyan is élem meg a mindennapjaimat? Milyen érzések vannak bennem? Mert minden napnak van egy érzése, van egy hangulata. És én érző ember vagyok, néha tulságosan is ragaszkodom az érzésvilágomhoz, és néha igen is szükségem van rá, hogy érezzek, továbbítsam, kapjak.
Nem mindig jó ez.... ilyenkor jön egy reális szó valaki mástól, amely úgy felráz.
Ilyen szavak, mint "megfolyt, teher, sok, túl sok, kell, jó, elviselhető, örülök, nem jó ez így,..."
Tudod, minden évben van egy nap, amikor sok kérdés felmerül benned, mert elértél egy határhoz, megértél egy újabb évet, amelyre visszatekintesz, és megkérded magadtól: "éltél?" Mit éltél meg? Hogyan?
Majd döntesz, és lépni akarsz, tenni, de nincs hozzá bátorságod, majd újra erőt veszel, tükörbe nézel és azt mondod MOST. MAGAMÉRT.
:)
Tükörbe nézek és azt mondom: MOST. MAGAMÉRT.

Ébredés

Már megtelt a puttonyom az igéretekből, abból a reményből, amely nem vált valóra, abból a hitből, hogy lesz jobb, lesz változás, működhet másképp, kellek máshogyan, szükség van rám nem csak a testemre, arra amit teszek... Megmondhatom azt, hogy nem, azt hogy igen, de ne kisérletezz rajtam, ne használj eszközként, mert több vagyok. Igen több vagyok. És ha nem érzem, hogy értékelsz, nem érzem, hogy akarsz, akkor nem kell, hogy rombold az önértékelésem, sem a reményeimet.

Ma arra ébredtem, hogy a nap rámsüt az ablakon és az az előtt lecsüngő sőtétítőn keresztűl, amely narancssárgában világította be a szobát. Mosolyogva ébredtem, és azzal a hála érzettel, hogy milyen jó, hogy vagyok és ezt megcsodálhatom. Hálát érezve azért, hogy van egy lakrész, amelyet magam izlése és illata szerint belakhatok, ahol jól érzem magam, ahol otthon érzem magam.

Nincs más vágyam , csak így ébredni fel minden reggel, örömmel, hálával valamiért, amit megtapasztalhatok, ami életet ad, ami örömet okoz. 

Pillanatnyi gondolatok

A korod, a nemed, a műveltséged, az ismerőseid, a barátaid, a környezeted, az ismereted, ...... minden ami vagy, ami formál téged meghatároz és kiemel. Igen, különlegessé tesz.

Harmincon túl, egyedülállóként sokszor sok új kérdéssel találkozom, amit néha idegentől, néha ismerőstől és elég gyakran tekintetből kapok.

Ez döntés vagy lehetőség nekem?

Nagy küzdelem van ebben, minden szerepvállalásban. És abban is, amit nem te határozol meg, nem tőled függ.

Már minden kérdés folytogat, minden jelenlét szereplés, minden pillanat művi, és minden hamis.....dühöt érzek.
Csakis  TE, ÉN tudom, hogy hogyan tehetem jóbbá azt a jelen pillanatot, amiben vagyok. 

És akkor kell egy kis változás...új nézőpont...ÉS ez már nem menekülés :) 

Visszatekintés-Hálaadás-Köszönet

Ez az év nehezebb volt és gyorsabban elrohant velem.
Sok megválaszolatlan kérdés és ugyanakkor kihívás volt jelen.
Viszont mikor megállok egy pillanatra és végigpörgetem ez évem filmjét akkor elmondhatom, hogy sok örömben is volt részem. A filmkockáim azt mutatják be és elevenítik meg, amiért hálás tudok lenni. És ezt viszem tovább  a következő évbe. A tanulságok és következtetések, leckék az élettől, a hétköznapoktól, emberektől azok mind mind részei voltak annak, ahogyan most vagyok és aki vagyok.
De tudod, a legfontosabb számomra még is az marad, hogy jól legyek önmagammal, mert akkor másokkal is az tudok lenni, hogy szeressem magam, mert akkor másokat is jobban tudok szeretni, hogy béke legyen bennem, mert akkor türelmesebb tudok lenni, hogy meghallgassak és ne csak hallgassak.
Szeretném, hogy mindaz, amit álmodok magamról, mindaz amit szeretnék azért erővel küzdeni tudjak és ne adjam fel, hanem megvalósítsam. És ehez elsősorban hinnem kell önmagamban.
Én ennyit kérek most az ünnepekre, szeretném ha ez újra megszületne bennem.
Karácsony, megszületés, újászületés, remény......

ÉN megtapasztalás

Az utóbbi napok és hetek sűrüségében egyszerűen megbomlott minden. A feszültségek és a stressz olykor nehéz pillanatokat okoznak és ezekben az élethelyzetekben olyan képet kapunk magunkról, amely sokszor lesokkol és megdöbbent. Én úgy éltem meg ezeket a helyzeteket, hogy minden nap azzal zárult: lehettem volna kedvesebb, mosolyoghattam volna többet, nem így kellett volna reagálnom...stb. Egyszerűen összegezve, nem szerettem magam. Sem az állapotot, sem a napot, és senkit a környezetemben. Pedig tudjátok, minden belűlről indul el. A másik személy csak kiváltja.
Viszont pozitív dolgok is születtek. Ennyivel is többet tudok magamról :)
Hogy ez a munkámra hogyan hatott? Menekülni ebből a helyzetből. El innen. - ez volt a vágyam.
De tudjátok van másik oldala is az éremnek. És másik énje is a személyemnek, aki szeretet ad és vágyik rá. Aki ajándékozni vágyik.
Megtettem és sikerült. Olyat adni, aki vagyok, magamból adni azt ami bennem van, a hangom, az ötletem, a megélt érzelmi állapotot kimondva. És mit kaptam cserébe? Őszinte tekinteteket, ölelést, könnyeket, elismerést, elfogadást. És ez az amit tovább viszek magamból. Mert ez éltet :)

Folyt.köv.

Öt év távlatából most következett el annak az ideje, hogy folytassam megkezdett blogbejegyzéseimet. Miért? Önterápia? Megosztás? Véleményformálás?
Döntsd el, ha akarod. Számomra csak annyi a válasz, hogy kedvem van rá, kreativvá tesz, emlékeztet és segít a választékos szavak használatában, és sorolhatnám előnyeit még.
"Néha és máskor mindig csak egyszerűen vagyok. Ami történik, van és megérint, amit gondolok, tapasztalok, másként, máshogyan azt leírom" - ennél jobban ma sem tudnám megfogalmazni a célját blogom inditásának.