Mégegyszer

Elszántság, szenvedély, akarat, én és a mások....?
Kérdéssel elkezdeni egy bejegyzést? Csupán a szavak játéka, figyelem keltés.
Mennyire él benned, bennem mindez? Mikor és mire vagy elszánt, mennyire akarod, milyen szenvedéllyel?

Bizonyos életszakaszokat úgy élünk meg, hogy ez egy "átmenet", lesz más, lesz jobb, lesz újabb. Amikor újra ismétlődik, akkor újra azt mondjuk "átmenet", lesz más, lesz jobb. De volt valami, amit akkor  - átmenet - végén kimondtál egyszer és megéled újra és kimondod újra.

Több álmom van, és nagyok, én kicsiben nem játszom :)
De szenvedéllyel elindulni azon az úton, teljes elszántsággal, akarattal még nincs kellő bátorságom. Van, hogy felmérem a következményeket, és van, hogy A és B variánsokat kell megtekinteni. Kockáztatni kell.

Le kell ugranom, ejtőernyőzni akarok, és nyakamba venni egy sikamlós sziszegő kigyót, ... megtapasztalni a félelmeim máshogy, szembenézni másképp, és legyőzni.

Nem tudok nem érezni, és nem tudok a falnak menni fejjel, sem szivvel, bár már sokszor sikerült.  Ha így túl sok lennék, ám hagyj, ez az én harcom, nekem kell győznöm, hogy végre elfogadjam, hogy ne csak szemlélője légy, hanem része annak, amit megtapasztalok. 

El kell engedni, megszeretni és elengedni. Ragaszkodtam, akartam, kellett... már nem megy, elfáradtam. De tudod, ez is része, részem. Hogy túl lelkesedek valamiért, aztán nagyon nagyon akarom, és elfáradok, mert nem lesz az enyém. Elengedem, és újat akarok majd, de előbb ezt megszenvedem :) "kis mártir", meddig még?