Mai élmények, szavakban felsorolva: virág illat, nap forrósága és melege, “kamasz” sofőrök dudaszóval, 6xkutyatámadás (őket vagy a kerék sercegésre vagy a félelem hormonjára programozták), friss ruhák illata, gyerek játékok, zöldellő kertek, veteményező családok.
Ezt látja egy kerékpáros a mezőségben haladva. A nap melege forrón éget, de a csend és a suhanó szél kellemes érzéssel tölt el. Egyik faluba tartok éppen, amikor egy hatvan éves körüli férfi előz meg autójával, lassan haladva el mellettem. Érzem a mustráló tekintetét. Tetszik neki a látvány és hangot is ad ennek autójával. 50 méterrel tovább lehúz és megvárja, amíg újra elhaladok mellette, mindezt letekert ablakkal bámulva ki rajta. Újra mögöttem jön, és újra megelőz. Abban remélek, hogy nem áll meg. Tovább megy. A tetőre érve, leszállok a bicikliről és kiülök a dombtetőre. A látvány szépsége megragad, a csend és a friss zöld színkavalkád látványa megnyugtat és örömmel tölt el.
Sötét felhők érkeznek, befeketedik az égbolt. Pár szem szitáló eső hull a porba. Ez nem akadályoz.
Kis tavak mentén haladva jobbról két ló dézsmálja a tavaszi friss zöld füvet, pár méter kötéllel kikötve. Balról két disznó relaxál a zöldben, szintén nyakörvvel és pár méternyi kötéllel kikötve.
A falu végi tanya kapujából két eb hangos ugatással követ. Szaporán szaladnak utánam ugatás közben, ezzel szólítva fel a másik ház udvarából a szomszéd házőrzőt, hogy neki is tenni kell valamit. Így már hárman követik a guruló kerekeket.
AZ utam sebességét ezen négylábú ebek határozták meg.
Az állatok párban, én egymagamban.
És akkor? Én így is jól érzem magam, ez teljesen természetes már.
Egy ilyen út feltölt és a teljesítmény öröme felruház, hogy elégedett legyek önmagammal.
Még van két emelkedő előttem. A szélnek folyamatos szembéli ereje kifáraszt. A hétköznapok történéseiben is az fáraszt ki igazán, amikor hátszél nélkül kell haladni. De előttem van az a kép, amit látok az emelkedő tetején. Ezért megérte, ezért jó volt fáradni. Elégedett vagyok és nagyon szomjas. A vizem elfogyott és a szél továbbra is szembe fúj.
A lejtőn suhanva a cél nem más, mint hogy víz forráshoz jutni mihamarabb. A sebességet, most ennek a vágya és szükséglete befolyásolja. Folyamatosan keresem az út menti kutakat. Egynél megállok, de csak levegőt enged ki magából. Szépen dekoratívan áll a kultúrház előtt, lefestve. Tovább megyek és nincs más előttem, csak annyi, hogy víz kerüljön a testembe.
Ha a megélt érzéseket, élményeket rávetítem a hétköznapi történésekre az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy mindezt miért nem látom másképp? Miért nem tapasztalom máshogyan?
Minden útra, megélt élményre úgy tekintek, hogy ez egy megtapasztalás, célokkal, támadásokkal, látvánnyal, harccal és időnként küzdelemmel, hogy a célba érjek.
Megéri az áldozatot. Megéri meghallani a kutyák ugatását, és a végén érezni azt, hogy ezt is teljesítettem, és örömmel. Örömmel tettem meg és mindvégig jól éreztem magam benne.
Vakmerőség? –lehet.
Veszélyes? – nem mondhatom.
Ha kell ez az élmény, a kockázatokat bele kell számítani, felkészülni előre nem tudsz minden eshetőségre.
Egyedül is kell láss, egyedül is kell megtapasztalj dolgokat. Más élmény, új forrás, új erő és elégedettség. A teljesítmény öröme 114 kilométer után.
Nem az állapotod, nem a korod befolyásolja azt, hogy jól érezd magad, hogy jól legyél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése