Játék

A játékban van valami legyőzhetetlen. Valami örök.
Állandóan újrakezdődő és folytatódó.
A játék közös. A gyerekek egyformák.
A játékot indulatszavak, felkiáltások, nevetés vagy sírás kíséri.
Szeretet és gyűlölet. Mozgás. Áhitat.

2009. aug. 29.

A túlélés négy szabálya

1. Ne panaszkodj!
A szenvedést nem szabad túl dramatizálni, legyengülsz.
2. Keresd az élet apró örömeit!
Keresni kell, észre kell venni az élet apró örömeit, meg kell örvendezni - ez az élet művészete.
3. Önbecsülés!
Abban a helyzetben, ahol éppen vagy megmutatni, hogy külömb vagy. Nem túlértékelés, nem nagyrabecsülés és nem önreklámozás.
4. Akinek van hova kapaszkodnia, annak könnyebb!
Istennel való kapcsolatod: légy kibékülve a Jóistennel. Hit és bizalom Ő benne.

(Placid atya, bencés szerzetes előadása alapján)

2009. aug. 27.

Elvesztettem vagy másképp élem?

"Gyakran tapasztaltam, hogy az emberek úgy tesznek, mintha minden örökké tartana. Egyszerűen nem gondolnak a jövőre. (...) Nem akarják tudomásul venni, hogy földi létünk rövid időre szóló ajándék, amelynek egyszer véget kell érnie! (...) Akkor viszont mi értelme van a boldogságnak, ha a sors ezt az ajándékot mindenképpen elveszi tőlünk? Mi benne a jó? Az, hogy az ember utánna még boldogtalanabbá válik? Az ember a boldogságért küzd, és amikor már elérte, előre tudja, hogy el kell veszítenie. Minél nagyobb a boldogság, annál nagyobb a veszteség. Amikor még nem voltam ennyire boldog, tulajdonképpen mégis boldogabb voltam, mert még nem állt fenn annak a lehetősége, hogy elveszítem a boldogságot! Így végül arra a következtetésre jutottam, hogy csak az lehet és maradhat boldog, aki soha nem élte át a boldogságot! Micsoda szörnyű ellentmondás!És miért van ez így? Azért, mert minden csak bizonyos ideig tart, semmi sem örök, minden meghal, minden megszűnik, mindennek véget kell érnie!" (Elisabeth Haich-Beavatás I.)
Mert egykor a pillanat elragadott és mert valamikor öröm érzése töltött el, nem bánom. De valóban, miért kell elveszíteni, miért hagyjuk múlni? Mert így van ez rendjén, így van ez az idővel, mert időben élünk ugy-e?
Igen, tudom, hogy elveszítem, de ha ez okból nem akarnám megismerni, akkor rég meg ette a fene az örömet és a pillanatot. Nem azért vagyok boldogtalan, mert nem élhetem meg a boldogságot, vagy mert elvesztettem, hanem mert másképp élem meg. Ugyanazt a boldogság érzetet egyik boldog pillanat sem fogja felidézni, újra élővé tenni. Mindig más, mindig új. Ez okozna boldogtalanságot?
Nem, a jelenlét és a lelkiállapot, hogy felismerem-e, észreveszem-e azt a boldogságot amiben éppen vagyok, jelen vagyok!
És mert semmi sem örök, hanem minden múlandó, ezért éld meg a jelent és engedd, hogy az a jelen pillanat boldogsággal töltsön el.
Minden mi új, minden mi más, hat rád, beléd tőr, beléd hasít és formál.

Ne kövess, ne légy előttem, sem mögöttem, mellettem légy és bennem.

2009. aug. 26.

Befejezetlen folytatás

Kérdezem a miért, hogyan, kivel, hol szavakkal. Választ akarok most, de azonnal. Ő türelemre int és hallgat, újból hallgat. Igen mesélt nekem, szólt hozzám onnan valahonnan, de nem ám szép tündér meséket, nem az üveghegyekről és Napországról, nem a három próbáról és nem a jók jutalmáról. Árnyországról beszélt. Arról, hogyan élnek ott az emberek. Hogy nincs ott uralkodó, csak maga az ember, hogy nincs ott törvény, nincs ott szabály, csak az ember van és kész. Vándorló lelkek, átutazók. Nekük ott nincs álmuk, nincs atyjuk, jöttek valahonnan, de nem tudják merre tartanak. Az emlékek filmjeivel szórakozva táplálkoznak a múltból. Porban fürdenek és nincs nappal, csak éjszaka van és a csönd. Hallgatnak, mind hallgatnak.
Én is hallgattam, őt. Majd elhalgattam. A kérdéseimre választ sosem kaptam. Nézem őt és meredten bámul rám. Ő, az üvegfal. Az Ő, az Én. Én valójában Ő vagyok, és Ő igazából Én, de az üvegfal...
Kérdeznék én, de kitől? Szeretném, ha megmondaná mit és hogyan, honnan, kivel? De nincs kitől. Én vagyok. Az üvegfal egyik oldalán, csak én vagyok senki más.
És nem tudok felelni a kérdéseimre.
Nem, szavakkal nem megy. Talán megpróbálom az életemmel.
Szavaimmal nem tudom becsapni őt, hogy átengedjen az üvegfalon túlra. A szavaimmal nem tudom megszeretni őt, hisz hozzám tartozik.
Talán, ha közelebb lépek, talán ha elindulok, ha cselekszem túljutok az üvegfalon és akkor mesélek.

2009. aug. 22.

Az üvegfalon túl

Minden reggel és este egy madár hosszan csiripel az egyik almafa ágán. Miután abbahagyja a hangoskodást, csend van. A vonat sietve fütyül és elmegy, a nagy autók kisebb rezgéseket okozva haladnak el a ház mellett és délben a gyerekek visítozása, kacagása és sírása hallatszik. Szürkületkor néha behalatszik egy autó burrogása, a kertből az almák leesésükkor mély és rövid koppanással jelzik földre érkezésüket. És elkezdődik az esti koncert, amelyet a tücskök sokasága ad elő. Ezt a szomszéd, néha hangos zenével akarja tompítani, de a tücskök hangosítása már a profizmus fele tart.
Magány az egyedüllétben.
Az üvegfal egyik oldalán vagyok és nézem magam. A falon túlról hallom a suttogást, a zajt. Ezt zenével próbálom csitítani, de lassan rájövök, hogy nem ez a legjobb módszer. Minél hangosabb a zene annál jobban erősödik a suttogás, a morajlás.
Az üvegfalon keresztűl látom a mozgást, az eseményeket, a felpörgött és mintha élettel telített vagy monoton(?) cselekvések sorozatát. Néha felállok és úgy próbálom nézni, máskor pedig vízszintesen fekve, a földdel párhuzamos testpozicióban szemlélődöm, de ugyanaz. Testpoziciómat változtatva is ugyanaz a világkép.
Ez az üvegfal...és ha áttőrném, vagy átmásznék? Valahogy át kellene jutnom. De van ott valami vagy valaki, aki olyan mint én. Követi mozgásomat, ritkán mosolyog, merev és mindig ott van. Zavar a jelenléte.
Olyan ez, mint az a kis sötét folt a jobb szememben. Mikor megjelent rettenetesen zavart, homályosan láttam abban a pontban, orvosolni akartam, majd lassan megszoktam. Mikor hiányzik megkeresem, vizsgáztatom, hogy még mindig akkora felületet takar-e el előlem, mint megjelenésekor. És ott van, hozzám nőtt, megszoktam.
Látom azt a valakit az üvegfalban, aki mereven és mélabúsan néz rám szigorú tekintettel. Néha olyan, mintha megvetne. Mi rosszat tettem, hogy így néz rám? Megkérdem tőle, de nem válaszol. Újabb kérdést teszek fel, de csak a csend van. Elhalkul minden. Nincs zaj, nincs tücsök koncert, nincs semmi csak a csend. Én pedig kérdezek újból és újból. Teljes a némaság. Bekapcsolom a zenét, de már zavar az is egy perc után. Csend van és ott az az átkozott üvegfal, és onnan néz rám ő. Csak ő van és én, na meg a csend. Próbálok újból kérdezni, számonkérem tekintetéért, megítélem merevségét és elítélem személytelensége miatt. Ő csak néz rám és hallgat. Miután ítélkezésem és rágalmazásom irányába befejeződik, én is hallgatok. Hallgatunk mindketten, ő néz engem én nézem őt, a csend az pedig ott van, jelen van.
Lassan megszólal, de nem zenében, nem zajban, nem morajlásban, hanem a csend a maga nyelvén, amit én megértettem, hiszen hozzám szólt. A szívem és értelmem lassan felfogta, hogy ki az a valaki, akit ott látok az üvegfalon, akivel próbáltam párbeszédet kialakítani,...én vagyok. Felzaklatott a válasz.
És lassan fájni kezd a csend, eltompúl bennem minden. Mintha valami a torkomban marcangolna, valami ki akar jönni belőlem, de szorítom, nem engedem. Újabb kérdéseket teszek fel az illetőnek és ...válaszol.
Most őt hallgatom, nem szólok közbe, nem tagadom állításait, nem próbálok ellenérvekkel védekezni,..nem. Most ővé a szó, hagyom beszélni.

2009. aug. 18.

Őszintén akarok élni

Minden utam végig járni. Hinni abban, amire vágyom.
S ha hiszek benne, küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni és csak annyit elérni:
A jó kedvem senkit ne bántson
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon.

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni.
Őszintén szabadon szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek,
És hogy ha valamit kérdezek, a válasz igaz legyen.

Szeretnék bízni mindenkiben.
Hinni, hogy nem fordul ellenem, s nem árul el sosem.

PIRAMIS

2009. aug. 17.

A munkakeresésről

A rövid pihenő vakáció után keresési lázzban vagyok.
"Na és hogyan tovább? Mivel foglalkozol? Kaptál-e már munkát?"-kérdések sokasága özönlik felém minden találkozás során. Kellemetlen. Hiszen ennek már lassan egy éve is elmúlt.
A álláskínálatok hétről hétre csökkennek.
Mi az amit kérnek? Tapasztalat, magas szintű nyelv ismeret, ..képességek.
A meghírdetett állások zöme internetes marketing, MLM, és kereskedelem. Amit szivesen vállalnék és talán a szakmámhoz is közelebb állna, az magass szintű nyelv tudást és tapasztalatot igényel.
Nem lennék elég felkészült, ismereteim hiányosak, nem vagyok elég képzett, a képességeimről aklotott képem homályos...?
Mit tettem eddig, annak érdekében, hogy munkát találjak?
Hírportálokat böngészek, hírdetem magam, folyamatosan figyelem és böngészem a lehetőségeket.
Hogyan fejleszthetném magam? Mi az amivel önmagam képezhetném, hogy talán egy elvárásnak is megfeleljek?
Nyelvi ismereteim bővitése, gyakorlással. Tanulmányok, információk frissítése.
Tapasztalat? Az kimarad, amig nem adnak rá lehetőséget.
Mi szükséges még az álláskereséshez? Talán ez lenne az első az opciók között: kapcsolatok.
Igen, a kapcsolati háló frissitése, bővítése. Kapcsolatok nélkül nehezen megy.
Kitartó keresés, türelem és önfejlesztés - talán e három segítségemre lesz.
Utolsó opciónak a külföldi munka is megjelenik. Ha más lehetőség nem kínálkozik, ha nem találok, akkor a külföldi munkakeresés lép akcióba. Hiszen ülni, feküdni és nem csinálni semmit felemészt. A kényelembe is bele lehet fáradni és zombi módjára nem szeretnék csak úgy lenni.

2009. aug. 12.

Igen

Micsoda képtelenség olyan dolgok miatt aggódni , amelyek nem is léteznek. Jövő? ! Tudod mi a jövő? Olyan események összessége, amelyek még nem következtek be. Mindig szemem előtt lebegett a jövő kérdése, és mindig előre aggódtam a be nem következett, de előre látható feladatok, viszonyok és sok más dolog és élethelyzetek miatt. És ezzel csak magamat rántottam néha a föld fenekére, a "béka segge alá". Elkedvtelenedés nem létező dolgok miatt. Próbálok örülni az életnek nehézségben, szükölködésben, a nem reménydús holnapban. Mert van egy csodás nap, amit láthatok, amiért felkeltem, van egy-két mosoly, amit kapok és adok gyereknek, felnöttnek, mert van egy madár csiripelés minden reggel ugyanabban az órában, mely felébreszt,...és van egy dal bennem, egy dallam, de... A lélek vaksága.
És egyszer minden véget ér, mert semmi sem örök. Ezt a múlandóságot élem, ezt a napi örömet élem, mert Igen-t mondani a mára egy mindennapos döntés és tudatos megélés.