Játék

A játékban van valami legyőzhetetlen. Valami örök.
Állandóan újrakezdődő és folytatódó.
A játék közös. A gyerekek egyformák.
A játékot indulatszavak, felkiáltások, nevetés vagy sírás kíséri.
Szeretet és gyűlölet. Mozgás. Áhitat.

2009. júl. 25.

...

Részlet, Michel Quoist: Így élni jó - 1966.

Ha a test dönt és parancsol, te pedig engedelmeskedel, tested súlya minden egyebet elnyom benned. Érzelmi világod eltompul, szellemed elsorvad, megfullad. A te tested még nem ragadta meg teljesen és véglegesen a hatalom gyeplőjét? Lehet, hogy így van, de őszinte önmegfigyelés során ismételten rajtakapod majd magad, hogy a fejeden jársz: falánkságod nem tud ellenállni az édességnek, egy üveg bornak, egy cigarettának, restséged reggel nem enged felkelni, vagy ha már felkeltél, írtozól minden erőfeszítéstől, élvezeteket keresel pusztán azért, hogy kielégülj, önmagáért kívánod a nemi gyönyört.
Állj talpra, légy ember!
Vannak, akik kúszva haladnak előre, ezeknél az érzelem parancsol. Az érzelem lesz urad, ha vonzalmad szenvedéllyé válik és az ész ellenőrzése alól kicsúszva elveszted fejedet.
Ha az érzelem uralkodik, az is megbénítja a szellemet, a maga vontatókötelére veszi azt. A szellem nem képes többé egészségesen ítélni, szabadon cselekedni. Nem váltál helyrehozhatatlanul érzelmed rabszolgájává?
Lehet, hogy így van. De vajon nem kormányoz-e téged is túl gyakran az érzelem?
...Rossz hangulatban vagy, mert egy szemrehányás megbántott, egy gúnyos mosoly elszomorított, egy kéz visszautasított. Nincs már bátorságod a harchoz, mert nem veszik észre erőfeszítéseidet, mert kiéhezett érzelmeid nem találnak vigasztalásra.
Ha csak álmodod az életet, nem éled azt!
Ahhoz jogod van, hogy akár egy álomba is kapaszkodj, de csak azért, hogy előrevigyen, és sohasem azért, hogy elszakítson a valóságtól.

2009. júl. 24.

Vigyázz rám!

Kezdésként most egy könyvből vagy valakitől idéznék, hogy segítsen elindítani. De egy rossz publikáció általában idézettel kezdődik, ami esetleg egy kis mankó a beszélőnek, de elutasító lehet a "vevőnek". Illene feltárnom a szünet okát vagy meg kell magyaráznom a hallgatást? Nem, erre nincs szükség. Ha jó a szem és jó a fül megért. De ha rossz a közvetítés, ha hiba csúszik az üzenetbe, ha..és ha...?
Védekezni? Kitől, miért, mit? Magamat, tőled, a mindentől. Igen magamat szeretném védeni, de nincsenek érveim, nincs okom, nincs bizonyítékom. Hiszen nem is vádolnak, akkor meg miért?
Támadást érzek a közeledésben, félelmet a szavaktól, .......és csendet. Néha ez elkábít, olykor feszülté tesz, máskor pedig nyugalmat ad. Változó. Változó idő, változó nap és órák. És nem értem. Valahogy nem fogtam fel. Olyan mintha tévelyegnék. Tántorgok és a biztos mankót szeretném, ami segítene elindítani. Valójában, azt hiszem hogy egy mankó a segítségemre lenne, de nem biztos hogy az lenne nekem a jó. Mit tegyek? Várjak?
Nincs már türelmem hozzá.
Akarjam? Attól nem lesz mankó.
De mi is lenne az a mankó? Milyen színű, milyen anyagból, honnan és kitől?
Nem tudok várni, túl sok volt a csend, a hallgatás. DE még mindig nem elég ahhoz, hogy felismerjem a lényeget, hogy meglássam, amit látnom kellene, megérezzem azt.
Keresem azt az ízt, keresem a forrást, de lehet nem jól, nem jó helyen.
Csak arra kérlek: Vigyázz rám!