Játék

A játékban van valami legyőzhetetlen. Valami örök.
Állandóan újrakezdődő és folytatódó.
A játék közös. A gyerekek egyformák.
A játékot indulatszavak, felkiáltások, nevetés vagy sírás kíséri.
Szeretet és gyűlölet. Mozgás. Áhitat.

2011. jún. 26.

Partot mos...

Volt egy hét, volt egy hónap és volt több hónap, amit évek követtek. Az életemből egy rész, egy rövid fejezet, ami mégis elég hosszú és tartalmas ahhoz, hogy rövid egy mondatba össze lehessen foglalni. Sokat gondolkodtam és szerettem volna kifejezni valamivel azt a pár évet, szerettem volna egy mondatban, egy kifejezésben megtalálni és összesűríteni. Nem tudom....
Mégis az van bennem, hogy szeretném kimondani, szeretném valahogy kifejezni,...szeretném megköszönni...és szeretném megélni.
Van pár új hónap mögöttem, egy kicsit másabb, kicsit újabb...egy kicsit félelmetesebb.
Sokszor tükörbe nézek, sokszor tükröt tartanak nekem...és nehéz meglátni, nehéz elfogadni és felismerni, hogy abban a tükörben magamat látom, én vagyok.
Hét közben vagy hét végén...egyedül vagy velük...de én vagyok...lassan magamra lelek, de néha fájdalmas ez a felismerés.
Bátorság, kitartás és türelem-biztatom magam. Várni nagyon nehéz, de kitartok, mert szeretném magamat meglátni és megismerni...és ehez nem kell más mint az én életem és hogy éljem.
"Éreznem kell, hogy élem az életem.
Éreznem kell azt, hogy élek és jó volt minden tettem. "


2011. jún. 21.

Hullámvasút és a körhinta

"Ma elmentem a vidámpark előtt. Mivel nem költekezhetek feleslegesen, gondoltam, legalább nézem az embereket. Sokáig álltam a hullámvasút előtt, és észrevettem, hogy az emberek többsége izgatott várakozással száll fel rá, de amikor elindul, majd' meghalnak félelmükben, és kiabálnak, hogy állítsák le a gépet.
Akkor most mit akarnak? Ők választották az izgalmat! Hát nem elég elszántak, hogy végigcsinálják? Talán azt gondolják, hogy e helyett az esztelen száguldozás helyett jobban tették volna, ha fölülnek egy körhintára, és egy helyben forognak?
Jelenleg túlságosan magányos vagyok ahhoz, hogy a szerelemre gondoljak, de győzködöm magam, hogy ez elmúlik, és igenis szerzek egy állást, és azért vagyok itt, mert ide akartam jönni. Én választottam ezt a sorsot. A hullámvasút az én életem, az élet kemény és szédítő játék, az élet ejtőernyőzés, kockázatvállalás, esések és kelések sorozata, hegymászás, vágy, hogy fölérjünk a csúcsra, és csalódás és szenvedés, ha nem sikerül. Nem könnyű így, távol a családomtól, távol a hazámtól, ahol olyan nyelven beszélhetek, amin ki tudom fejezni minden érzelmemet. De mától fogva, ha rám tör a rosszkedv, mindig a vidám parkra fogok gondolni. Ha egyszer arra ébrednék, hogy a hullámvasúton ülök, vajon mit éreznék?
Hát igen, az első gondolatom bíztos az volna, hogy fogságba estem, és halálra rémülnék minden kanyartól, hányingerem lenne, és ki akarnék szállni. De ha bízom abban, hogy minden kanyar a sorsom része, hogy Isten irányítja a gépezetet, akkor a rémálomból kaland lesz. Pontosan az lesz belőle, ami kezdettől fogva volt: hullámvasút, bitonságos játék, egy utazás, amely véget ér egyszer, de amíg tart, addig arra késztet, hogy gyönyörködjek a tájban, és sikoltozzak örömömben. "
Paulo Coelho-Tizenegy perc