2019. júl. 22.

5 perc randik

Az internet adta lehetőséget is kiaknázva, harmincon túli nő valamilyen kapcsolatot keres, ellenkező nemű személlyel.  - Nem véletlen a “valamilyen” jelző. Szándékos.

Adott egy kép, adott egy név, és volt pár mondat csere, egy kis párbeszéd e két virtuális kép között. A nőnek tetszik a stílus, a szavak összetétele. Még három nap mondatváltás és találkoznak. A randira igyekszik a nő, és valahol mögötte szaporán szedi a lábát a férfi, szintén igyekezve a megbeszélt helyszínre. Első találkozás, a kapott fotografikus és előnyös kép nem adja a valóságot. Valami hasonlóság talán felismerhető. Néhány mozdulat, lágy kézfogás és séta a járdán.
A beszélgetés témája a helyszín körül felfedezett változások és kritikák. Majd rövidesen néhány szó a munkákról, ki miben hol és hogyan végzi a feladatát.
Ezt hamar kiaknázva, jön a kérdés: miért az interneten? Mióta keresel?
Kiderül, hogy a férfi másnap visszamegy külföldre dolgozni, ott él, ott dolgozik, csak látogatóba jött haza, és nem kell más, csak egy kellemes estét töltene el egy csinos hölgy társaságában.
A nő rámosolyog és csak annyit mondd: nekem egy kalandhoz több kell mint a test, nekem kell a vonzalom, kell valami, hogy megfogjon belőled. Sajnálom, de nem vonzódom hozzád, nekem így nem megy.
A férfiban erős feszültség és frusztráció van. Lábait szaporán szedi, gyorsít. Mindjárt megfutamodik. Majd annyit szól: ne húzzuk
egymás idejét, akkor köszönjünk el egymástól. Minden jót! – és ezzel megfordul és más irányba indul el.

Másnap újabb találkozás egy új férfi társaságában. Ő is az interneten partner kereső személy.
A nyitott beszélgetés témája, hogy a családos, párban élő férfiaknak miért kell egy másik nő társasága? Ez a férfi sármos, kommunikatív és két gyerek édesapja. A nő ezt most tudta meg a találkozáskor. Nem tudja miként reagáljon a hírre, az okot próbálja meghallgatni és megérteni. Visszakérdez: Mondd csak, ti nem beszélgettek egymással? Ezt nem mondtad meg a párodnak?
Nem mondta meg, nem tudja közölni, egy idegen nőnek elmondja, de a társának nincs bátorsága megmondani. A nő részéről a válasz: Ne haragudj, de ez nem fér bele nekem. Próbálj meg őszinte lenni magadhoz és ha van válaszod, ne engem keress.   Elköszönnek egymástól, a férfi tisztességesen bocsánatot kér.

Hétvége van, péntek délután.  A harmadik esély is kiaknázva egy újabb személlyel.
A férfi elvált, egyedül él és partner keres. Az interneten hosszú beszélgetések voltak közte és a nő között. Találkozásuk spontán és előkészületek nélkül munka után az utcán. Néhány mondat után a férfi meghívja magához a nőt. A nő visszautasítja, annak ellenére, hogy tudja ennek a férfinak nincs kapcsolata, már elvált. Mégis szkeptikusan és gyanúsan szemléli a hangzatos szép szavakat, amelyek bókként hangzanak el irányába.
“Mi ez? Mit akar?”
A férfinak csak test kell, kielégülni vágyik és nem kell semmi más.  Majd a beszélgetés a volt kapcsolata és házassága köré fonódik. Tapasztalatok, élmények, okok és indokok.
A nő fejében egy szó forog: bakker!  - ő sincs készen.

A nő hazamegy, letörli profilját az összes társkereső oldalról.  Lecsukja a laptopot és kinyitja az “Isten bohócai” című könyvet. Olvasta már, de kell a “más” szavak társasága.
A hűtőben lehűlve a fehér félszáraz bor. Kinyitja és egy pohárba kicsordul a gyümölcs izű bor. Hideg, kellemes és a nő, lábait az ágyra kinyújtva mélyet kortyol belőle. Ez után újra kinyitja a könyvet és éjfélig be sem csukja.
Mosolyogva kapcsolja le a lámpát és bebújik a paplan alá: jól éreztem magam, ez egy kellemes este volt!

Öt nap. Öt perc. Három ember. … és még sokan.
Van, amikor ezek az online társkereső csevegésekben, ismerkedésben a nő különböző szerepeket ölt magára. Van amikor csendes meghallgató, szexuális tanácsadó, kommunikációs tréner, időnként szerető, társalkodó vagy barát.
5 perc. 5 nap. –  hányszor érezted jól magad e napokban?

Egy szippantás a jóból !!!

A mezőségben még a kutyák is párban támadnak, a disznók is párban legelnek.
Mai élmények, szavakban felsorolva: virág illat, nap forrósága és melege, “kamasz” sofőrök dudaszóval, 6xkutyatámadás (őket vagy a kerék sercegésre vagy a félelem hormonjára programozták), friss ruhák illata, gyerek játékok, zöldellő kertek, veteményező családok.
Ezt látja egy kerékpáros a mezőségben haladva. A nap melege forrón éget, de a csend és a suhanó szél kellemes érzéssel tölt el. Egyik faluba tartok éppen, amikor egy hatvan éves körüli férfi előz meg autójával, lassan haladva el mellettem. Érzem a mustráló tekintetét. Tetszik neki a látvány és hangot is ad ennek autójával. 50 méterrel tovább lehúz és megvárja, amíg újra elhaladok mellette, mindezt letekert ablakkal bámulva ki rajta. Újra mögöttem jön, és újra megelőz. Abban remélek, hogy nem áll meg. Tovább megy.  A tetőre érve, leszállok a bicikliről és kiülök a dombtetőre. A látvány szépsége megragad, a csend és a friss zöld színkavalkád látványa megnyugtat és örömmel tölt el.

Az utam nem ért véget, még van legalább 60 kilométer előttem.
Sötét felhők érkeznek, befeketedik az égbolt. Pár szem szitáló eső hull a porba. Ez nem akadályoz.
Kis tavak mentén haladva jobbról két ló dézsmálja a tavaszi friss zöld füvet, pár méter kötéllel kikötve. Balról két disznó relaxál a zöldben, szintén nyakörvvel és pár méternyi kötéllel kikötve.




A falu végi tanya kapujából két eb hangos ugatással követ. Szaporán szaladnak utánam ugatás közben, ezzel szólítva fel a másik ház udvarából a szomszéd házőrzőt, hogy neki is tenni kell valamit. Így már hárman követik a guruló kerekeket.
AZ utam sebességét ezen négylábú ebek határozták meg.
Az állatok párban, én egymagamban.
És akkor? Én így is jól érzem magam, ez teljesen természetes már.
Egy ilyen út feltölt és a teljesítmény öröme felruház, hogy elégedett legyek önmagammal.
Még van két emelkedő előttem. A szélnek folyamatos szembéli ereje kifáraszt. A hétköznapok történéseiben is az fáraszt ki igazán, amikor hátszél nélkül kell haladni. De előttem van az a kép, amit látok az emelkedő tetején. Ezért megérte, ezért jó volt fáradni. Elégedett vagyok és nagyon szomjas. A vizem elfogyott és a szél továbbra is szembe fúj.
A lejtőn suhanva a cél nem más, mint hogy víz forráshoz jutni mihamarabb.  A sebességet, most ennek a vágya és szükséglete befolyásolja. Folyamatosan keresem az út menti kutakat. Egynél megállok, de csak levegőt enged ki magából. Szépen dekoratívan áll a kultúrház előtt, lefestve. Tovább megyek és nincs más előttem, csak annyi, hogy víz kerüljön a testembe.
 Ha a megélt érzéseket, élményeket rávetítem a hétköznapi történésekre az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy mindezt miért nem látom másképp? Miért nem tapasztalom máshogyan?
Minden útra, megélt élményre úgy tekintek, hogy ez egy megtapasztalás, célokkal, támadásokkal, látvánnyal, harccal és időnként küzdelemmel, hogy a célba érjek.
Megéri az áldozatot. Megéri meghallani a kutyák ugatását, és a végén érezni azt, hogy ezt is teljesítettem, és örömmel. Örömmel tettem meg és mindvégig jól éreztem magam benne.
Vakmerőség? –lehet.
Veszélyes? – nem mondhatom.
Ha kell ez az élmény, a kockázatokat bele kell számítani, felkészülni előre nem tudsz minden eshetőségre.
Egyedül is kell láss, egyedül is kell megtapasztalj dolgokat. Más élmény, új forrás, új erő és elégedettség. A teljesítmény öröme 114 kilométer után.
Nem az állapotod, nem a korod befolyásolja azt, hogy jól érezd magad, hogy jól legyél.