2009. máj. 28.

Kockákból építeni fel

Halk léptekkel közeledtél felém. Csend volt és homály. Kint fülledt meleg és bent hűvös volt. Kipirult arccal nyitottál ajtót. Olyan hirtelen megjelentél, hogy kissé összerezzentem, mikor megjelentél. Rád néztem és te mosolyogtál rám. Mondtál valamit, de nem értettelek meg. Szemeid ragyogtak. Majd hirtelen üvölteni akartál, nem tudtad mit kezdj magaddal. Kezeiddel kapálóztál, segítséget kérve, a tekinteted körbejárta a szobát és hangosan, könnyes szemeiddel motyogtál valamit, amiből én nem értettem meg semmit.
A tested végre szabad lett és elindultál a
lépcsőn felfele. Nem szóltál semmit, csak néztél és mosolyogtál. Én a karfában kapaszkodtam. A kezed kezemre tetted, megsimogattad, majd a mutató ujjam szorítottad. Mintha jelezni akartál volna valamit és húzni kezdtél a kezemnél fogva. Magaddal vittél. Útközben mindig magad mögé néztél, hogy jövök-e. Elengedted a kezem, hagytad, hogy kövesselek.
Mikor felértünk a szemeid ragyogtak a boldogságtól. Örültél nekem, hogy követtelek, hogy nem hagytalak magadra, hogy figyelek rád. Örömödben körbe szaladtál, ugráltál és nevettél, hangosan nevettél. Újból megfogtad kezem és egy kockát tettél bele. "Építsünk" - ezt mondtad. Építsünk kockából házat, majd az autót is tegyük bele és kaput is készítsünk...

Kis kockákból építem neked a ma örömét, apró kockákból építek magas falat.
Megjössz és lerombolod, darabokra szeded szét, majd te kezded újból rakni.
És ha én nem teszek egy kockát közbe, a kezembe adsz egyet, hogy én is része legyek.
Néha úgy látod túl sokat vagyok egyedül, mást akarok, máshogyan. Figyelmeztetsz, mikor nem figyelek rád, tekinteted elárulja mit szeretnél,
kéz fogásod elárulja hova akarsz vinni magaddal. És nem hagyod, hogy hallgassak, nem hagyod, hogy unatkozzak melletted, nem hagyod, hogy rajtad kívül mással foglalkozzak. Ha kell kiáltasz és kapálódzol, hogy vegyelek észre, nézzek rád, foglalkozzak veled. Bármennyire nem értsük néha egymás nyelvét mégis jól megvagyunk, mégis örülünk egymásnak. És ha követünk el hibákat, figyelmetlenek vagyunk, egy tekintettel megbocsájtunk egymásnak és a játék tovább folytatódik.

Miért nem megy ez a
felnőttek világában, ahol gyakran nagyobb hangsúlyt kap az érzelem vagy a cselekedet!? Miért más a nyelvünk, miért nem értesz meg, miért nem tudunk elfelejteni, miért nem tudunk egymás szemébe nézni és játszani tovább!?

Most szeretnék kapni tőled egy kis kockát, hogy elkezdjem építeni életem, hogy folytatni tudjam szívem kis lakását, lelkem ajtaját. És szeretnék mosolyt adni, a jelenlétemet, hogy örömödben nevetni lássalak, hogy érezzem még
kéz fogásod.
Az értetlen értelmét nem akarom megérteni, de hallani akarom a zenét, mely táncra perdít. Építeni szeretnék kockákból házat és homokba rajzolni. Megfogni a kezed, szorítani az ujjad, majd elengedni és érezni azt, hogy mellettem vagy.
Kockákból építeni házat...
Az egyik kocka lenne az elfogadás, a másik kocka az öröm lenne, a harmadik lenne a szeretet, negyedik a játék, ötödik a mosoly, hatodik a biztonság, a hetedik lenne a ...
Nem tudom egyedül felépíteni, folytasd a kockákat, csak mutass rá, én megnevezem, csak jelezd és én a kezembe veszem, csak légy itt, légy jelen!

2009. máj. 12.

Elmaradt ölelés miatt

József Attila

Ugy vártalak, mint a vacsorát este,
ha feküdtem s anyám még odajárt.
Ugy reméltelek, mint kétségbeesve,
hülyén, (még ifjan) hívtam a halált -
nem jött, hálisten...Látod, ilyen boldog
vagyok, ha most meggondolom a dolgot.
De az még ostobább, hogy nem jöttél,
bár jönni fogsz tovább!

Makacs elmúlás tolja a világot
maga előtt, mint bányász a szenet,
melyet kifejtett, darabokra vágott.
De mélyben egyben él, aki szeret.
Milyen tüzvész, miféle kivont kardok
káprázata volt, ami visszatartott,
hogy míg a hold haladt,
nem fogózhattam beléd azalatt?

Hogy a holt csillagvilággal, esengve,
csak szálltam tehetlen, mint a kövek -
s nem is uszhattam a sodorral szembe
kedves öledben!...Hol volt az öled?...
Mig itt hadart s hazudozott az óra,
te fölbámészkodtál egy dobogóra
s a szétterült ütem
hálójában remegtél nélkülem.

Ugye sopánkodsz, milyen kellemetlen,
harisnyádon ha egy szem leszalad!
Most szerelmünkből kivált s kellemedben
egy ölelés örökre szétszakadt.
Az a müvész pörölt az elmulással -
tanuskodj néki! De velem, ne mással.
Tudd meg már, mi a gond.
Hogy mit csinálsz. Én nem vagyok bolond.

2009. máj. 2.

Romok és rózsák

Tavaszi reggel, egy végig táncolt buli után, egy kis csapattal buszra ültem, hogy megnézzünk régi templomokat, haranglábat, sztyeppei bazsarózsát, elhanyagolt és rommá vált kastélyokat.
Mintha kissé tompa lettem volna vagy fáradt? Az út kezdete döcögős volt: buszra fel, buszról le, fel és aztán le. És fáradt is voltam, de kíváncsi még inkább. Ezeken a tájakon még nem jártam. Szebbnél szebb útszakaszok voltak és néha csak a természet szépségét, domborulatait, életeit csodáltam.
Sztyeppei bazsarózsák Mezőzáhon, Fele és a nádból készült papucsok,...Radnóton a kastély, és a többi helység nevet nem jegyeztem fel. De megnéztünk régi harangokat, templomokat is.
Íme sztyeppei bazsarózsa:






A Maros partján sétáltam, pontosabban a gátnál. (Radnót) Egy benzinkút állomása utáni kis utcába tértünk ahol egy nyitott kis vaskapun tértünk be. Füves és bokros rész után egy romos épület fogadott. Valószinüleg a "kapus ház" volt. Boltíves, a tető rész besüllyedve, egy nagyobb vihar és nincs tető, egy pár év és az épület magától a romokban, ma már oszlásban.
Végig menve az útszakaszon láttuk meg a kastélyt:
Egy emeletes, négyszögű vár kastély, szűk udvar, boltíves folyósok, tágas szobák, termek, pince...stb. Az iskola nyomai még látszanak, egyetlen tabló maradt fenn 1994-ből. Hiszen iskola működött ebben a kastélyban, amíg vissza nem adták az épületet az egyháznak. Majd elhordtak onnan minden hasznosíthatót, szétrombolták. Lakat alatt őrzött bejárat, de nyitott ablakok, ajtók. Hulló mennyezet. Végig sétálva ezeken a termeken, szobákon, udvaron hirtelen egy rövid időre lepörgött előttem egy kis film. Hogyan is lehetne kihasználni ezt, mit is lehetne, hogyan, ...és a képzeletnek vége. Majd dúdolni kezdtem az egyik teremben és az akkori hangok, zenék, ruhák, illendőségek, gesztusok pörögtek le bennem. Megragadott az a kis udvar, az épület.Volt ijesztő és félelmetes pillanat is, mikor az egyik teremben a mennyezeti részből egy galamb kirepült, vagy amikor az udvari csendben az ablakokat és ajtókat fújta a szél.

Köszönöm a mai nap eseményeit, látványait. Hálás vagyok, hogy megtekinthettem és része voltam.