Fellegajtót nyitogató

Hirtelen zürzavar támadt, mozgás, tele vidámsággal. Majd elment, kötelességből megjelent. Ott ült a padban és csak ő hozzá fohászkodott. Hálával és kéréssel fordult feléje. Majd hírtelen elszorult benne valami és kiment könnyes szemmel.
És nem érti az érzést, nem tudja miért nem tudott ott maradni... Az a fura érzés él benne, és találkozáskor újra előjön. A kérdés marad: miért? Talán a csendben meghallja a választ. Ezért a csend mellett döntött!



Én vagyok az, aki nem jó,
Fellegajtót nyitogató.

Nyitogatom a felleget,
Sírok alatta eleget.

Ifiúságom telik el,
Azért a szívem hasad el.
(Az anyád ragyogós csillaga.)

Ifiúság gyöngykoszorú,
Ki elveszti de szomorú

De bolond volnék, ha búsulnék,
Ha a búnak helyet adnék

Én a búnak utat adok,
Magam pedig vígan járok

Amit ez a nap hozhat

Minden lehetséges, csak engedni kell hadd jöjjön közelebb, néha pedig éppen kizárni a pillanatból, meggátolni azt a bizonyos valamit. Valamit, amit nemtudnék most körbeírni, talán egy érzés, hangulat, valami rezgés, valami hatás, valami ami bennem van, már bennem megszületett, létező.

Csak azt eldönteni, meghatározni, hogy melyik pillanatnak melyik másodpercében engedjem kibontakozni, vagy gátoljam kitörni olyan nehéz néha. Mert nincs gyakorlatom, mert eddig nem találkoztam vele, vagy csak hasonlót tapasztaltam, de túl ritkán ahoz, hogy önként és szabadon engedjem élni.

És akkor is de cselekszem valahogy, teszek és mondok valamit ami közli ami bennem van, és nem hamis dolgot. Mert bármennyire is szeretném letagadni, nem megy.

És ehez nem is kell több magyarázat.

Csak egyszerűen a szabadság érzése, a döntések helye és idelye, ami kissé megneheziti a hétköznapok rendjét. És ez az amit a mai nap hozhat: káoszt a rendben, egy részt az egészbe, egy új gondolatot, érzést.

Jó volna ma jónak lenni

Jó volna ma kedvesnek lenni!
Egy fél órát Vele együtt eltölteni, Rá gondolni!
Csak ma bizakodónak lenni és minden pillanatban az életet választani!

Boldog vagyok, hogy élvezni tudom a szépet, hogy szeretek!

Ady Endre:
Jóság síró vágya

Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.

Buzgóságban sohasem lohadni
Semmit se kérni, el se venni,
Nagy hűséggel mindent szeretni:
Milyen jó volna mindig adni.

Még az álmokat se hazudni
Mégis víg hitet adni másnak,
Kisérő sírást a sirásnak:
Milyen jó volna áldani tudni.

Meleg karokban melegedni
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni

Maradj mellettem!

Cím nélkül

Játszani, hogy szeretem, szeretném!

Egyszerübb volt, mint valaha. Bensőséges, de hidegebb, mégis élettel teli, néha pedig lemondó, komor, de ugyanakkor játékos, bolondos, lendületes, érzelmes, pezsdítő... Fantázia? Nem. Bolyongó bohóság szüleménye, vágyakozó vágyak, és....nemtudni hogy érzelmes vagy érzelemtől mentes, sebzett vagy tiszta jelenlét? És mégis hová, merre tart? Kivé válik? És kivé válhat, kit változtathat?

Ne játszuk tovább, ez hamis, ez már valahol elakadt!

Válasz!

Egy pohár viz. Egy feszült test. Egy földre néző szempár. Csend. Tekintetek találkozása.Csend.

Megértés, igenlés, kerülés, tagadás, kétely... ellentmondások, talán őszinte. De azt a szót mégis kikerülve, burkolva. Néha kétértelmű, néha egyszerű,....mégis az „igen-nem”, a „sem ez - sem az” ...de a válasz megfogalmazodott, a döntés megszületett, a megfelelő időben. Ellentmondásos.

Ne játszuk tovább, ne így, ne ezt!

Vívódás és szerepjátszás! Ígéret és fogadkozás!

Milyen volt ? -most értelmét vesztette.

Milyen? -most érzelemmentes elfogadás és váltakozó szerepek, hangulatok.

Ígéret, hogy kerülni mégegyszer, megelözni újra. Fogadkozni arra, hogy nem így, többé nem.

Mégis egy újabb álarc, egy újabb szerep, de játék nélkül.

Már nincs játék!

Öröm

Öröm és vidámság van bennem és ma táncra perdülnék !

Örülök,
hogy meglephettem valakit,
hogy segíthettem valakinek,
hogy visszatért hozzánk hosszú út után,
hogy láthattam,
hogy hallottam beszélni, mesélni,
hogy sikerült készítenem valamit, és még ízlett is,
hogy együtt ehettünk,
hogy érdeklődnek,
hogy figyelnek rám,
hogy kaptam ölelést, puszit, kézfogást, mosolyt,
hogy én is adhattam...
hogy vagyok,
hogy láttam és hallottam, látok és hallok,
hogy éreztem és érzem,
hogy sírtam és sírhatok,
hogy fájt,
hogy értem és megértem
hogy vagyok,
hogy megéltem,
hogy élek,
hogy magam adhatom és adom neked és a környezetemnek!

Köszönöm!

Amikor

nem érdekel mi lesz holnap és amikor csak úgy önmagamról megfeledkezve ballagok végig az utcán mosolyogni tudok az embereken, ugyanakkor sírni is.
Néhányat bohóc öltözetük miatt...: divat szerinti magass csizma, rövid kabátka, melyből ízlésesen, némelyik esetben eléggé nem esztétikusan kilátszik a derék, és a sminkről, a mázról nem is teszek említést.
De ma az arcok voltak különösek. Mindegyik más és egyedi és külömböző. Na és a tekintetek... Néhányat felismertem: aggodó, vidám, kacér, kiváncsi, unott, beletörődött, fájdalmas, szégyenlős. És a hangulat: türelmetlen, fáradt, ideges, jó kedvű.

Ma örülni tudtam a magam mosolyának is. Jól esett mosolyogni, és nem csak pillanatnyilag, hanem hosszabb ideig. Ez egy ajándék volt számomra a mai napra, hogy hoszabb ideig mosoly és valami derű volt bennem. Hálás vagyok ezért...és ezt gyakorolni is szeretném.

A boldog ember

A mesebeli ország öreg királya megbetegedett. Tudós orvosai nem tudtak segíteni rajta.

– Egyetlen gyógyszer létezik csak ez ellen a kór ellen – közölte a királlyal a legöregebb bölcs. – Ha találnál az országodban egy boldog embert, és annak az ingét magadra öltenéd, meggyógyulnál…

A király fiai nyomban útra is keltek, bejárták a birodalmat, de igazán boldog emberrel nem találkoztak. Fáradtan, csüggedten, reményt vesztve indultak hazafelé.

Útjuk sötét erdőn át vezetett. A fák közt pislákoló fényt pillantottak meg. Közelebb érve egy kis kunyhó előtt találták magukat.

– Nem gyönyörű ez az este?! – mondta köszönés helyett a földön ülő férfi. – Olyan boldog vagyok, hogy megélhettem ezt a napot is. Hála legyen Istennek érte…

A királyfiak szíve nagyot dobbant, úgy látszik, mégis találtak egy boldog embert. Elmondták, mi járatban vannak és megkérték, hogy adja nekik az ingét, mert különben meghal az öreg király.

– Szívesen megtenném – mondta a boldog ember –, de ingem nekem még sohasem volt…

Görög mese nyomán

Hézser Gábor (szerk.)

Így utólagosan

Próbálok magam lenni álmokkal, vágyakkal, de harcolva és változást várva. A kis sün panaszában (Romhányi) sok igazság van, megfejtenéd?
Minden nap egyik rövid pillanatában a múltamból idéz fel emlékképet. És a tárlatban felidéződik a kisgyerekkoromból egy emlékkép, amikor az osztály előtt spontán imrovizáltam egy rövid vicces előadást biológia óra előtt, amikor éppen a gombáról tanultunk. Ezt tanítom a kulcsjukon figyelte végig és mikor a végére értem benyitott, majd ismétlést kért. (kb. 10 éves lehettem)
Vagy azok a rövid izgalmas percek, amikor én következtem a szinpadra verset szavalni. És emlékszem, miután elmondtam a költő nevét izgalmam eltünt és nyugalom volt bennem, öröm volt nekem azt a verset elmondani.
Vagy a kézilabda edzések, meccsek után fáradtan mégis feltöltődve vártam az estét.
És sorolhatnám aktivitásom, ami öndicsekvés, hamis dísz ma már, hiszen most nincs.
Így utólagosan visszatekintve, mindig volt mit tenni, és mindig önként, saját döntésből, szabadon...és nem megfelelésből.

Egy boldogtalan sünnek panaszai a halovány holdnál

- Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,
céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki sem cirógat, becézget,
mert a bőröm egy kicsikét recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
Nekik kijár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától,
hogy legyen az én ügyemben prókátor.
Könyörögtem: "Szólj a szűcsnek, bátyuska,
protezsálj be prémesállat státusba!"
Vagy vegyen be legalábbis bélésnek...
De hiába! Nem enged a kérésnek.
Értékemért agyon sose csapnának,
nem kellek én se muffnak, se sapkának...
Így kesergett sündörögve, bujkálva,
Míg egy fakír nem került az útjába.
Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta:
- Jössz a szögeságyamra, te kispárna!

Írta: Romhányi József

Maradok

Maradok a földnek egy csemetéje.
Leszek egy fának rügye.
Vagyok valahol egy csillag.

Három dolog maradt bennem a mai nap:
1.Döntöttem valami mellett és el is montam döntésem. Az is egy döntés volt, hogy közöltem, hogy megosztottam. Hogy ebből kétség, bizalom vagy bizalmatlanság, düh fakadt, ez a következmény és a többi majd ez után jön. A massza még hátra van...
2. Türelem
Jóság
Hit
Remény
3. Éreznie kell az embernek, hogy mi az amit szükséges és jó is megosztania, kimondania. Kell tudni jól kivárni az időt, a pillanatot és a mértéket, valamint a mennyiséget.

Uralni az érzelmeket, és kétlábon járni a földön!
Késő vagy nem késő, de tenni kell ezért!

Nemtudom...

..hogyan és mikor kezdődik el. De még mindig várni kell.

Önzés
Mohóság
Én-központúság

És a DÖNTÉS - még nem született meg, még nem érzem.

Önzés
Mohóság
Én-központúság

És DöNTENI kell!

Ne nézz hátra jön a farkas!

Adventi időben, elcsendesedve és néha tombolva, mert a csendben megszólal valami.
A virrasztás, a korai ébredés nem volt kíméletes, de annál szebb és mondhatom tudatos készülődés a befogadásra, az ujjászületésre. És volt göröngyös út, volt mély árok, volt sötét és hideg, és volt jég, hó, majd tevékeny alkotás, hallgatás, szelid mosoly és ajándék, hála és köszönet.
Ne nézz hátra, mert jön a farkas. Igen, ha hátra nézel fogait villogtatja rád a sérelem, a megbántás, a bűn, a múlasztás és a többi. És rád támad hirtelen és viaskodsz, mert élni szeretnél. Élni harapás nélkül és sérülés nélkül. De a harcban te is bántasz, te is okozol sérülést, éppen mert védekezni próbálkozol.
Hátranéztem, és észrevettem a farkast, megláttam, és vártam...vártam a támadást, hogy védekezni tudjak. Harc és sérülések, mélység és hideg, hogy megértsek valamit, elfogadjak valamit. Mert nem fogadom el, amig meg nem értem, meg nem szeretem ami velem történt.És ha nem fogadom el, akkor nem is tudok megbocsájtani mindazért.
Kis batyuban horgoltam össze. És koszorú helyett a gyertya körül apró ilyen-olyan porfogó emléktárgy jelzi az évemet, a találkozásaimat, az embereket, a rossz és jó döntéseket, a reményemet és reménytelenségemet, a beteljesült és be nem teljesült álmokat...az adventet, a tisztítást, hogy helyet készítsek, hogy utat készítsek. Rövid vagy hosszú és rohan ez az idő? De a farkas már nem vicsorog rám, farkát csoválja és vár valamit tőlem.

Báttya, báttya, mely az út hegy kerekére?
Hosszú-e még az az út hegy kerekére?
Igen hosszú, nem látom, hegy kerekére,
Hová rohan, nem bánom, hegy kerekére.

Kicsi lennék, szép lennék, hegy kerekére,
Az anyámnak jó lennék, hegy kerekére,
Édes lennék, só lennék, hegy kerekére,
Az apámnak jó lennék, hegy kerekére.

Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!