2010. jan. 13.

Így utólagosan

Próbálok magam lenni álmokkal, vágyakkal, de harcolva és változást várva. A kis sün panaszában (Romhányi) sok igazság van, megfejtenéd?
Minden nap egyik rövid pillanatában a múltamból idéz fel emlékképet. És a tárlatban felidéződik a kisgyerekkoromból egy emlékkép, amikor az osztály előtt spontán imrovizáltam egy rövid vicces előadást biológia óra előtt, amikor éppen a gombáról tanultunk. Ezt tanítom a kulcsjukon figyelte végig és mikor a végére értem benyitott, majd ismétlést kért. (kb. 10 éves lehettem)
Vagy azok a rövid izgalmas percek, amikor én következtem a szinpadra verset szavalni. És emlékszem, miután elmondtam a költő nevét izgalmam eltünt és nyugalom volt bennem, öröm volt nekem azt a verset elmondani.
Vagy a kézilabda edzések, meccsek után fáradtan mégis feltöltődve vártam az estét.
És sorolhatnám aktivitásom, ami öndicsekvés, hamis dísz ma már, hiszen most nincs.
Így utólagosan visszatekintve, mindig volt mit tenni, és mindig önként, saját döntésből, szabadon...és nem megfelelésből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése