Ne félj, veled vagyok

Várakozás, türelmetlenség, az idő...

Vártam a tavaszt, vártam az idő múlását, türelmetlenül várok valakit. Várakozás után, izgalommal tele és kíváncsian indultam a hívás után. Rövid utazás és ott voltunk. Fák között, egy tisztáson. A sárban még el-el csúszott cipőm talpa. A nap sütött, a szellő kellemesen fújdogált. És ott voltam a csendben. Hátam mögött a fák sűrűje, előttem a kéklő ég, és a színes domb. Előttem a szél hárfán játssza a dalt, mögöttem a madarak kórusa énekel, lábamnál a hangyák fúvós hangszert utánoznak, teljes az összhang és a harmónia. Hazatérve kissé fáradtan és telítettség érzésével mégis valami szomorúság van bennem, tombol egy kis feszültség és félelem. Vége, ennyi volt, lejárt, a mának vége. Hallani szeretném azt az éneket énbennem, szeretném játszani azt a dalt, és újra várok, várok valamit, várok valakit. A zongorán egy dallam játszódik, a hegedű szólót zeng és felcseng a dal. Csak egy könnycsepp gördül le arcomon, csak egy belső érzés tombol bennem, csak azt érzem velem van. Ez a dal a hála dala szívemben. Köszönöm.

Üveg,

ami színtelen, áttetsző és homályos. Ha átnézel egy üvegen másként látod a világot, valahogy a formák megváltoznak, más színt kapnak és más kerül előtérbe. Például a napszemüveg. Szívesen hordok napszemüveget. Az erős napfény zavar és ez a szemüveg kis védelmet nyújt nekem. Üveg, amelyen keresztül szemlélem a világot. Mikor felteszem más lesz a tartásom, más lesz a hangulatom, más a mosolyom. Mert ez a szemüveg olyan nekem, mint egy védő maszk. Nem látják tekintetem, nem látnak belém. És én ezen a védő üvegen keresztül szemlélek, homályosan, nem a valóságot látva. Hiszen torzít ez az üveg, a színek nem azok, a formák nem azok, és a lényeg sem az.....elmarad.
Látni és átlátni, üvegen keresztül nézni és csak nézni. Amikor meglátok valamit úgy vélem igaz, hiszen én magam láttam, ott voltam. De mégis kimagyarázza, félre akar vezetni, hárít, majd eltereli a figyelmet a tárgyról, a jelenségről, és az én látásom lesz a probléma, az ok, ami kiváltotta a feszültséget. De nem, ehhez a kampányhoz ember kell, cél közönség és látás, nem nézés.
Üvegen keresztül szemlélek? Igen most ez az üveg kissé megrepedt. A repedések pedig egy újabb képet alkotnak. Valami mást, ami torzítva mutatja a való világot, a jelent.
Nem többet, nem kevesebbet csak mást, valódit és az igazat szeretném látni. És ha néha ezt üvegen keresztül nézem, akkor is belül látom.

"..ha az ember kész, éljen ahogy akar, ahogy tud.."

Hamvas Béla írásaira bukkantam egy böngészés során. Vizuális anyagokat is találtam az oldalon. Eddig nem olvastam, nem hallgattam írásait, csak a neve hangzott ismerősen, talán mert sokan idézték már.

Olbrin Joachim csodálatos utazása: "Napokra lenne szükség elbeszélni, hogy Olbrin Joachim hogyan akart elhelyezkedést találni. Nagy kötetekre lenne szükség elbeszélni, hogy temérdek vállalkozását miképpen kísérte minden esetben keserves kudarc. Egyszer kell rá időt szakítani... Amibe belefogott, abba is kellett hagynia... Szíve nem volt sötétebb...
Elhatározta, hogy elmegy a világ fő kormányzójához, hogy elpanaszolja baját... Három nap és három éjszaka ment felfelé, mindig csak felfelé...
Titkár: Hát mi bajod is van tulajdonképpen?
Olbrin Joachim: Az én bajom, hogy nem találom a helyemet a Földön."
Erről a keresésről szól a történet. Érdemesnek tartom meghallgatni vagy elolvasni. Érdekes, különleges. Én kisebb mosollyal hallgattam, mint egy esti mesét. De nem csak hallottam a történetet, hanem meghallgattam.

O. Joachim nem találta helyét a Földön, ő egy volt azok közül, akit nem a kormányzó gyártott, akinek köldökében nem volt sorszám, aki nem volt olyan mint a többi megszámozott, hanem a mester által készíttetett, aki a gyártás során saját véréből is csöpögtetett alkotásába.
És én? Mi van bennem? Mi vagy Ki ad erőt? Mitől vagy Kitől gyengülök? Én kitől kérdezzem meg, hol a helyem? Hány hegyet kell megmásznom? Hány éjszakát kell átutaznom? Hány tavat kell áteveznem? És a kérdésekre senki nem válaszol. Mert nincs rá válasz. Csupán feltevődik ez a kérdés sorozat, és elgondolkoztat. Bármennyire türelmes vagyok, most nem kapok választ. Nem tudok várni, nem ülhetek veszteg, bizseregnek végtagjaim, és indulnék...

Cérna szálon

Egy bábú, egy baba. Kiszabták, megvarrták, megalkották. Keze és lába cérnához biztosítva. Most adás szünet, nincs szereplés, nincs műsor.
Az óra ütött, próba van. Zene indul, a cérna szál megfeszül és elindul, mozog, beszél, táncol, ...és amit csak akartok. Négy cérna szálhoz rögzítve éli az életét. Műsorokban szerepel, néha kinevetik, máskor sajnálják, majd megtapsolják.
De megakar szabadulni a cérna szálaktól... Hozzájuk rögzítették, az emberekhez, az ő kezükhöz, kedvükhöz, hangulatukhoz, és azt játszva, amit ők éppen akarnak. És amikor gyengül a cérna szál, amikor már fesleni kezd, éppen az a vékony szál tartja a bábut...
Mi lesz ha előadás közben elszakad? Mi történik, ha cérna szál nélkül kell eljátszani a szerepet? És mi van, ha ...?
Nincs mert és nincs ha. Azokat a szálakat kicserélik, és mindig gondosan figyelnek rájuk.
Nem lógni és nem feszülni egy cérna szálon, nem általuk élni, nem nekik játszani, milyen lehet?-gondolkodott a bábú.

Hamvadó cigaretta vég

Dobozban él, különböző design alatt, különféle márka névvel. Sokan vannak, rengetegen, családba szerveződve, rokonsági kapcsolatot fenntartva élnek egymás mellett.
Az erősebb család már elvesztette az élvezeti szerepét, ők már csak szükségletek, éppen ezért örökkön fennmaradó család faj, amely nem vész ki.
Vannak az átlagos családok. Ők élvezetet, ízt, hangulatot teremtenek, szolgálnak. Ők olyan hétköznapiasak, mégis egyszerűek, nem erősek, nem gyengék, ők a közép réteg.
Vannak az elittek. Ők kevesebben vannak, de összetartanak. Mégis csökken család tagjaik száma, és a kihalás fenyegeti, de él, van és létezik. Mindegyik tagja egyedi. Formában és ízben is különböznek. De hangulat teremtési funkciójuk is változó. Néhányuk agressziót vált ki, van amelyik okokat teremt, stressz oldók, érzelmesek, és van amelyik szemérmetlen és szemérmetes, néhányuk csak hangulati, mások személytelen létezők. De van köztük olyan, aki a külsőt célozza meg és van, aki meg a belső érzelmet és vele együtt az élvezetet célozza meg. És még vannak, sok család és faj létezik.
Mindegyikükben van közös, a dohány és az elégés utáni vágy.
A dohány a szívük, az erősségük. A vágyuk is közös, mégpedig elégni valaki által. Megégni, égetni, kiégetni, elégni...elégni..hamuvá válni. Lassan hamvadni el és égni, élni. És mindez közben boldoggá tenni valakit, élvezetet okozni valakinek, együtt élni valakivel, szeretve lenni valaki által, egyszerűen jól lenni vele, a társaságában.

Én egyszerűen szeretem őket. Kellemes a társaságuk. Igaz néha tudnak bosszantani, néha tudnak nagyon dühíteni. De jók. Én élvezem őket, jó velük. Változatosak, nem unom meg őket, mindig más hangulatot teremtenek, mindig más érzelmet keltenek bennem.