Zarándoklat

Én is csak egy zarándok vagyok a saját életutamon.

Paulo Coelho könyvét olvastam zarándok útjáról. Néha természetesen a mágus maga kalandjával és lelkes felpezsdülésével írt útjáról. Ezen az úton voltak ismerős jelenetek az én életemben is, csak más képben írnám azt le. Érdekes volt a megoldásokat és a feladatokat áttekinteni, annak fizikai és lelki harcával együtt.
És volt néhány fontos gondolat, melyet szerintem egyszer mindenki átél és átélt, megél.
Mintegy következtetésképpen összegezte ezt Coelho, más szemszögből megvilágítva.

"Az út az, amely mindig megmutatja a célba érés legjobb módját, s útközben gazdagodunk."

"Miért kell félni egy nem-től, miért kell bármit is későbbre halasztani, ha a legfontosabb mindenekfölött teljességében élvezni az életet?"

És ami a legfontosabb üzenet számomra az egész könyvből, hogy ne hagyjuk megölni az álmainkat, hogy merjünk álmodni.

?...?...és újra ?

"Mindig súgott, hogy küzdjél, látod érdemes volt.
Többet adott a hűség, mint a pillanatok."

Csupán két sor, ami segít elfogadni. Mert nem csak a vágy ég a szeretetért, hanem az akarat is. Küzdeni érte és kitartani mellette.

Szeretet vagy boldogság?
Milyen az a boldogsággal?
Pillanatoknak, a gyönyörnek és a percnyi boldogságnak élni?

Igent az életre?
Mire és mikor az a igen?

élet...igen...szépség...döntés...harc...érdem...jó...tett...akarat...hűség...hit...erő

mondat-részek-töredékek

Érdekes vagy talán jellembeli létezése az érzékenységnek.
Mindig olyankor, amikor a legkevésbé számítasz rá. Talán szeretnél tenni ellene, de nem tudsz...
Felismerés, és ettől a felismeréstől félelem fog el, de ott van a fájdalom érzése...küzdenél, de hagyod, engeded fájni, majd elfojtod, mert nem megy, nem tudod letenni,benned van, él benned, és kötöd... Valami hozzád láncolja ezt az érzést, és mintha szeretnél szenvedni...
Honnan ez a hang...? Kitől jön?
Talán a lélek?
Te, aki megszolasz, érzésekben, hangulatban...ne szoríts, ne engedj...de légy.

Megborzadok tőle

Volt néhány olyan pillanat az elmúlt napokban, amikor megborzadtam a felismeréstől, amikor a tükörben felismertem magam, az érzéseimet, az állapotomat.
Mint egy rémálom, mint egy rossz érintés... Kissé belém hasított a fájdalom, olykor a bizalom, de a melankólia is.
Mások által észrevenni kik is vagyunk valójában?
Valaki jelenléte és állapota egy régi sebet hasogat...fáj...megborzadok tőle..elfog az undor, még saját magamtól is. Ez az érzés bosszant, de félelemmel is eltölt..és egy aott pillanatban bizalommal. És visszatér...visszaköszön ez az állapotbeli érzés...undor, harag, bizalom... Az út egyre homályosabb, egyre foltozottabb és méginkább kavicsos, köves és gödrös...

Szemüveget kell cserélnem!

A csend

Úgy gondoltam, hogy számomra nem idegen a csend, jó barátságban vagyok vele. De nem így van. Mert a nyár napjai néha egyedül és csendben teltek el, mégsem kötöttem barátságot a csenddel. Mindig találtam zenét vagy olvasni valót, tenni valót, ami leköt, ami nem engedi a csendet hallatni, idéztem emlékeket, élményeket és álmokat, aggódtam és féltem, szorongtam és nevettem.
De a csend az valami. Ha pár órára is sikerült csendben lennem az más volt. Találkoztam Vele, hívtam őt és megérintett. De én és a csend harcban voltunk 3 napig, amíg ... Időt kell hagyni a kiüresedésre, és tudatosan elengedni szívből, teljesen odaadni, hogy benned éljen és végül meghalld a csendet.
Érdekes írásra bukkantam és megosztanám, ha ez a tanfolyam bevállik talán az élet élettel lesz teli.
Szeress és élj szabadon, hittel és bizalommal!

Benjamin Franklin számadása életéről (részlet)
Úgy kívántam élni, hogy ne vétsek soha, s legyőzzem a természeti hajlam, szokás és társaság kísértéseit. Mivel tudtam, vagy legalább azt hittem: tudom mi jó s mi rossz, elgondolkodtam miért is ne cselekedhetném mindig az egyiket és miért ne kerülhetném el a másikat messzi. Azonban hamarosan látnom kellett, hogy nagy fába vágtam a fejszémet. Míg minden igyekezetemmel egyik hibámat tartottam szemmel, észrevétlen becsusszant a másik; a szokás rajtaütött a figyelmetlenségen; a hajlandóság néha erősebbnek bizonyult a meggondolásnál. Végül megbizonyosodtam afelől, hogy magammal kötött elvi megállapodásom, mely szerint az erkölcsösség egybevág legszemélyesebb érdekeimmel, nem elegendő ballépéseim megakadályozására; megcsontosodott rossz szokásokat kell letörnöm, majd jókat megszereznem és elplántálnom, mielőtt viselkedésem egyenletes helyességében megbízhatnék. E célból a következő módszert dolgoztam ki.

Tizenhárom erény címszavába gyűjtöttem mindazt amit magam elé mint szükségest vagy kívánatost tűztem, majd minden címszóhoz mellékeltem egy rövid utasítást az erény mibenlétéről. Az erény címszavai s a hozzá fűzött címszavak így hangzottak:

1. MÉRTÉKLETESSÉG
Ne egyél a tunyulásig, ne igyál a részegségig.

2. CSÖND
Csak úgy szólj, ha a magad vagy mások javát szolgálod; kerüld a fecsegést.

3. REND
Legyen meg minden holmid helye; legyen meg minden tevékenységed ideje.

4. HATÁROZOTTSÁG
Határozz mit kell tenned; hiánytalanul tedd meg amit elhatároztál.

5. TAKARÉKOSSÁG
Csak úgy költekezz, ha mások vagy a magad javát szolgálod; ne pocsékolj.

6. SZORGALOM
Ne veszíts időt; hasznos dolgon munkálkodj mindig; mellőzz minden fölös tevékenységet.

7. ŐSZINTESÉG
Bántó módon senkit félre ne vezess; jámboran s méltányosan gondolkodj, s ha szólsz eképpen szóljál.

8. IGAZSÁG
Senkit igaztalanul meg ne sérts; iránta való kötelességed el ne mulaszd.

9. MÉRSÉKLET
Kerüld a végleteket; de légy türelmes a legvégső határig azok iránt, akik megsértenek.

10. TISZTASÁG
Ne tűrd sem tested,sem ruhád, sem környezeted tisztátalanságát.

11. NYUGALOM
Állj ellent az apró bosszúságnak; a hétköznapi és elkerülhetetlen hibák ne zavarjanak.

12. MAKULÁTLANSÁG
Ritkán élj a kéjjel; céljának egészségedet vagy a nemzést tekintsd; csömörig, erőd fogytáig, mások vagy magad békéjének, jóhírének rovására ne űzd.

13. ALÁZAT
Kövesd Jézust és Szókratészt

Lévén szándékom mindezen erényekből életmódot formálni, úgy véltem nem volna tanácsos, ha figyelmemet egyszerre osztom meg valamennyi között, hanem egyenként építem őket életembe; s mikor az egyik már véremmé vált, akkor térek a másikra, és így haladok tovább, míg végére nem járok mind a tizenháromnak. Minthogy pedig némely erények előbbi elsajátítása könnyítheti dolgomat a továbbiakban, e célszerűségi sorrend szem előtt tartásával formuláztam meg az erények lajstromát.

Elsőül állítottam a Mértékletesség-et, mert az elmében hűvös tisztaságot teremt, mely oly fontos, ha résen kell állnunk megcsontosodott szokásaink szüntelen vonzása és az örökös kísértések ellenében. Emez erény teljes birtokában könnyebb megfelelni a Csönd parancsolatának. Vágyam az volt hogy tudásom is gyarapodjék, míg erényeimet öregbítem, és meggondolván hogy a beszélgetések során több tudományra tehet szert az ember a füle, mint a nyelve útján: igyekeztem tehát letenni a fecsegés, szójátékfaragás, tréfálkozás szokásáról, mely csak a semmirevaló társaság előtt kedves, épp ezért az erények sorában második helyre a Csönd-et tűztem. Ettől s a soron következő Rend-től reméltem, hogy több időt biztosítanak mind erénytervezetem valóra váltásához, mind tanulmányaimhoz. Ha pedig a Határozottság egyszer véremmé válik, megerősíti majd akaratomat a további erények birtokba vételéhez; Takarékosság és Szorgalom megszabadít megmaradt adósságaimtól, majd jóléthez és anyagi függetlenséghez segítvén megkönnyíti az Őszinteség és Igazság gyakorlását, etc., etc.

Majd eszembe vettem, hogy Püthagorasznak az Arany Versek-ben adott tanácsához híven önvizsgálat volna szükséges naponként; ehhez pedig a következő rendszert dolgoztam ki. Kötöttem egy kis könyvet, melyben minden erénynek külön lapot nyitottam. A lapokra hét-hét hosszanti vonalat húztam, megjelölvén mindeniket egy-egy erény kezdőbetűjével. E keresztvonal mentén, a hét megfelelő napjánál kis fekete ponttal jelölhettem, milyen hibát találtam a napi önvizsgálat során.Úgy határoztam hogy egyheti szigorú figyelmet szentelek minden soron következő erénynek. Ilyenformán az első héten legfőbb gondom az volt, hogy legcsekélyebbet se vétsem a Mértékletesség ellen, a többi erényt pedig sorsára bíztam, csupán a táblázaton jelöltem esténként a nap egyéb vétkeit. Az első héten sikerült is tisztán tartanom első soromat, melyet az M betű jelölt, s föltehettem, hogy az erény immár szokássá erősödött bennem; megkíséreltem tehát figyelmemet a második erényre terelni, hogy a következő héten már a két első sorom tisztán álljon. Ily módon járván az erények végére, egy tanfolyamot tizenhárom hét alatt fejeztem be, s minden évben négy tanfolyamra jutott idő. S miként a kertész sem esik a gyomlálásnak kertszerte, mert erejéből nem telnék minden dudvára-gazra, hanem sorra veszi az ágyásokat, hasonlóképpen reméltem bátorítást és erőt a lapok fokozatos megtisztulásától az erényekben való öregbedésemhez, míg majd néhány tanfolyam után boldogan lapozgathatok makulátlan könyvemben naponkénti önvizsgálataim során.

Tószunnyadó békességgel

Tapasztalat és élmény

Az elmúlt hétvégén Csíkszeredában voltam. Segíteni egy családnak az esküvő előkészületeiben, gyerekekre felvigyázni, altatni, etetni és játszani.
Már az odautazás szép volt. Elhagyva Vásárhelyt a frissen hulló eső után a fenyves erdő, a zöld dombok már már tápláltak. Az autóban zenét hallgattunk, közismert női hang és zene. Egy adott pillanatban arra döbbentem rá, és eláradt bennem ez a gondolat, hogy a zene, az énekhang az maga a szabadság. Ahogyan énekelt és ami áradt felém az ének és a zene által az szabad volt, könnyed, belülről jövő szabad energia áradata. És ezt én most tapasztaltam meg...szép volt így egy pillanatra felfedezni és örülni ennek.
Érkezésem a városba könnyen megtörtént és az ismerkedés a család többi tagjaival is.
Amit ott a pár nap alatt tapasztaltam azt úgy mondhatnám, hogy kirándulás, barangolás a szeretet, a türelem, az odafigyelés és a nyugodság határai közt.
Egyik kedves élményem, amikor a 7 hónapos kis Ádámot elringattam és karomban elaludt, amikor egy nyugtalan éjszakán visszaaltattam, amikor nevetett rám, megcibálta a hajam és belemarkolt az arcomba... Erre mondják, hogy elő jött belőlem az anyaság.
Vagy, amikor a 4 éves Kristóf megölelt, puszit adott és azt monta szeretlek.
Családtagnak tekintettek. Különös, furcsa, de egyben szép és kellemes, egyszerűen jó.
De ellentétben a pozitív élményekkel a héten a 3 éves kis Tamás, akit már két éve vigyázok, tanitgatom forma, szomorúan közölte velem, hogy nem szeret velem játszani. Próbáltam kifaggatni a miértre a választ: "mert mindig megbüntetsz".
Érdekes párbeszédet folytattunk, majd hazafele kicsitt elgondolkodtam a dolgon.
Miért nem akar, miért vádol, mit tettem, vagy hogyan tettem? Mert nem szeretnék így elvállni tőle, ha erre kerülne a sor.
A válaszok változóak, az indokok is: más család, más környezet, más figyelem, ...
De nem is szükséges a válasz, hiszen egy dadus csak egy emlék marad, ha marad és ideiglenes. És kötődni a családhoz kell.
Megbüntetni vagy fegyelmezni az más. A büntetés rossz tettért jár, hogy esetlegesen többszőr ne forduljon elő. Jó és rossz? Én büntetem azért, ami nekem rossz. Ami nekem rossz tett, az lehet neki csintalanság? Mindenkinek mást jelent a rossz és a jó cselekedet.
Gyerekek, de őszinték.

Tapasztalat és élmény...van ami lendít, van ami megállít.

Szabadság és a béke?

"Te magad és egyedül csak te korlátozod mások bűnrészességével szabadságodat. Ha szabad akarsz lenni , önmagad ellen kell küzdened, ki kell harcolnod szabadságodat.
Ahányszór lemondasz a bűnről , ahányszor elszakítod kötelékeidet ..mindannyiszor az igazi szabadságot szerzed meg magadnak."(Michel Quoist: Így élni jó)

Mi az amit mondhatnék erről többet? Talán nem, inkább a csend és a kérdések? Meddig? Mikor lesz válasz?
Dönteni? Nekem is kellene, de úgy gondolom nem most, mert korlátozva vagyok. És amúgy is, hagyni kell, élni kell vele együtt. De ezzel a gondolattal és kérdéssel, hogy miért?
Addig fog kötni, mig nem döntök, vagy nem döntenek helyettem. Én még várnék, de nem lehet, nincs mire.
Önmagad ellen harcolni és kiharcolni a szabadságot? Önmaga ellen csak az tud harcolni, aki tudja ki ö, mi az ami ellen harcolni kell? És mi a fegyver, a harci eszköz?
Béke? Nyugalom és tiszta lelkiismeret?

A Hold, a csillagok es a csend!

Ez az, amit szeretnék látni. A szabadban lenni, szabadon lenni, velük lenni és magammal. Mert a csend a szónál néha több, mert a zene, a hang olykór sokkal több, mint a szó, de...nem több, mint...

Néha úgy érzem magam mint, aki állandóan rohan, siet, tervez. És ez új, tőlem kissé idegen. Egyik napot követi a másik. És nincs megállás, hogy egy kicsit is magamra figyelnék. Mintha hiányozna minden napból valami. Egy rövidke kis idő, amikor bámulhatom az eget, a holdat, a csillagokat, a virágzó almafát. És ezt nevezném a béke és a szeretet idelyének.
Valami elmúlik és születik helyébe valami más.
Megdöbbentem mikor szembesültem azzal, hogy nem tudok szembenézni a halállal, hogy nem tudom elfogadni, kezelni az elmúlást, a búcsúzást. Ez számomra egy kihivás több más mellett is.
És elrepül az idő. Mikor már elmúlt, akkor kérdem meg, hová lett, mit csináltam vele, és kész vagyok-e azt mondani, hogy ma készen vagyok?

Ha megbocsátasz, bocsáss meg szeretetből.-Szent Ágoston

Szeretni

Lengyelországba vágyom vissza. Ezért a lengyel író, akitől idézek.

JAN TWARDOWSKI:

Ezt hajtogatjuk: szeress, légy előzékeny, segítőkész, mosolyogj. Simulékony, illedelmes, jól fésült erényt gyártunk a szeretetből.

Mintha a szeretet csak abból állna, hogy megnyílunk a másik ember felé. Mintha csak puszta udvariasság, idill, öröm, boldogság, rögtön viszonzott szeretet volna.

Az igazi szeretet az, amelyik fáj, és amelyik teljesen önzetlen.

A szeretet három fajtájáról beszélhetünk: bűnös, jó és igazi szeretetről.

Bűnös szeretet az, amikor valaki csak a maga számára zsarol szeretetet.

Jó szeretet az, amelyik szeret, de azt kívánja, hogy őt is szeressék. Szeretlek, de mosolyogj rám; szeretlek, de te is szeress.

Az igazi szeretetre maga Jézus tanít bennünket. Az igazi szeretet önzetlen. Kiszolgáltatom magam másoknak, megsemmisítem, halálra adom saját magam, mert szeretek. Szeretet, ami fájdalom.

Ha ilyen szeretetet keresünk — magát Istent keressük.

* * *

Mi a legfontosabb a szeretetben: adni, kapni vagy elfogadni?

Leggyakrabban úgy gondoljuk, hogy szeretni mindenekelőtt azt jelenti: adni.

A szerelmes fél lábon ugrándozva lehajol három szál százszorszépért, hogy szerelmesének adja — boldog, hogy adhat. Az édesanya is mindent megad gyermekének: képes minden nap lecipelni a második emeletről a babakocsit, hogy sétálni menjenek, és hétszer táplálja a kicsit.

Adni azt jelenti, hogy gondoskodunk valakiről, aggódunk, hogy a szeretett személynek nem fáj-e a hasa, vastagon kenjük a vajat a zsömléjére, letakarjuk egy kendővel a lámpát, hogy ne világítson a szemébe, ha beteg, ezer dolgot intézünk el a lehető leggyorsabban, éjszakánként kesztyűt varrunk neki, hogy ne fagyjon le a bal kisujja, mert állítólag folyton fázik.

Egyik idősebb nőismerősöm mondogatta: „Mindent megadok neked, de semmit nem várok tőled”. Megható e készségesség. Csak sajnos, gyakran fenyegetést rejt az igazi szeretetre nézve. Az, aki ad, jobban el lehet ragadtatva magától, önzetlenségétől, mint attól, akit állítólag szeret. Jól adni is tudni kell.

Amikor adunk, ne várjunk hálát, és ne tetszelegjünk abban, milyen nemes lelkűek is vagyunk mi, ne várjuk el, hogy bárki is hálálkodjon nekünk. Az igazi szeretet olyan adást követel, melyben nem gondolunk önmagunkra. A szeretet nem készít számlát.

Szeretni nemcsak azt jelenti: adni, hanem azt is: elfogadni.

Van két hasonló szó: elfogadni és elvenni. Látszólag hasonlóak, mégis különböznek. Az, aki elvesz, azt választja ki, ami tetszik neki, például nem ibolyát kér szerelmesétől, hanem orchideát.

Elvenni ezt jelenti: azt választani, ami tetszik nekünk, akár erővel is. Az, aki válogat, saját szeretetét elégíti ki, azt választja, ami kedvére való, amit elvár. Azt gondolom, hogy az ilyen „elvétel” messze van az igazi szeretettől.

Egyesek számára úgy tűnhet, hogy a szeretet egyenlő az elfogadással: megengedni, hogy szeressenek és megajándékozzanak. Ebben a felfogásban is fenyegetés rejlik: az önszereteté.

De szeretni nemcsak azt jelenti: adni, soha nem válogatni — hanem azt is, hogy tudunk elfogadni.

Úgy tűnhet, hogy elfogadni nagyon könnyű. De elfogadni valójában nagyon nehéz. Elfogadni annyit jelent, hogy beleegyezünk abba, amit kapunk, tekintet nélkül arra, vajon tetszik-e nekünk, vagy sem. Nem magunkra gondolunk, hanem arra, aki ad, nehogy megsértsük, még ha ügyetlen ajándékot ad is.

Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk a másik ember hibáit, azért, hogy türelmünkkel megváltoztassuk őt. Elfogadjuk az úgynevezett nehéz természetet, betegséget, veszekedést. „Szeretni amit elviselni nem lehet” (a Mindkét oldalon című versből). Csak azt sebezzük meg igazán, akit a legjobban szeretünk. Az idegenekkel szemben illedelmesek, előzékenyek, megértők vagyunk. Miért sebezzük meg egymást? Mert nem tanultunk meg szeretni és nem vizsgáljuk felül magunkat.

Szeretni azt jelenti, hogy kilépek önmagamból, és a szeretet nevében mindent adok és mindent elfogadok attól, akit szeretek. A szeretetben megértőnek kell lennünk, és tudnunk kell várni.

Kommunikáljunk

Rövid és lényegretörő kurzus tartalma a nyelv.
És ezek után megkérdem én, hogy miért írok? Hogyan?
Felszólitás volt az a pár óra.
És ezt osztanám meg, tömören valahogy így:
Cél (minőség): világos, célratörő kommunikáció
ennek feltétele: pontos nyelvhasználat
ennek feltétele: tiszta gondolatmenet
ennek feltétele: pontos tárgyismeret.

Tehát írásaim fecsegés, vagy valamilyen céllal információt is ad? A szavak, amelyeket használok közérthető, választékos? Mennyire vagyok igényes, modoros szerkesztésben és a szavak használatában? Nyelvünk szókészlete annyira bőséges, hogy megadatik a választás lehetősége is. Azaz ne resteljük elővenni a szinonima szótárt sem időnként.

Virrasztás a vonatállomáson

Péntek este van, esik az eső. Egy óra várakozás után, indulás előtt 5 percel kiderül, hogyha nem foglaltad le előre a helyet, a kisbusz nem visz el. Igy történt meg, hogy kolozsváron maradtam. Már gyorsvonatok vannak és külföldi járatok, amelyek Kocsárdig vagy Segesvárig vinnének. Már 11 is elmúlt. A telefonomon nincs egység, így még jelezni sem tudok senkinek. De megcsörren, így pillanatnyi aggodalmam is elmúlt és az éjszaka is jól kezdődött. A szagok és illatok keveredésében ülök a váróteremben. Szétnézek, hogy kikkel kell eltöltenem az éjszakát. Nem vonzó a kínálat, dehát ők is emberek. Különbözőek, mások. Mámorosak, álmosak, alkohol hatása alatt, már a sokadik éjszaka után, van aki ázva...és sorolhatnám még. A kiszolgáló hölgy udvariasan áll mindenki rendelkezésére, néha szellösztet. A plazma tv-ben az "acasa" és a "protv" adásai, szappanoperák és filmek. Volt köztük romantikus, véres akció is. A teremben négyen olvasunk. Egy hölgy könyvet, a többiek újságot, én a kurzuson elhangzottakat böngészem, tudatosítom. És már kettő fele jár az óra. De elzsibbadok. Egy rövid idő után én is bámulom a tv-t. Közben egy ittas zaklat, majd egy másik. És virrad, egy újabb nap kezdődött, vagy folytatódott a tegnap?
Végre buszon ülök és máris lecsukodik a szemem.
Tanulság:
Bárhova mész, bármikor legyen nálad telefon, töltő. A telefonodon egység. És a kiszámított pénzegységnél egy kicsivel több. :)

És hogyan is töltöttem el az éjszakát?
Úgy mint utas, mint olvasó, mint megfigyelő, mint egyszerű ember, mint koldus. Kérdéssel, gondolatokkal, magammal és a többiekkel. Nem volt unalmas:)