Volt néhány olyan pillanat az elmúlt napokban, amikor megborzadtam a felismeréstől, amikor a tükörben felismertem magam, az érzéseimet, az állapotomat.
Mint egy rémálom, mint egy rossz érintés... Kissé belém hasított a fájdalom, olykor a bizalom, de a melankólia is.
Mások által észrevenni kik is vagyunk valójában?
Valaki jelenléte és állapota egy régi sebet hasogat...fáj...megborzadok tőle..elfog az undor, még saját magamtól is. Ez az érzés bosszant, de félelemmel is eltölt..és egy aott pillanatban bizalommal. És visszatér...visszaköszön ez az állapotbeli érzés...undor, harag, bizalom... Az út egyre homályosabb, egyre foltozottabb és méginkább kavicsos, köves és gödrös...
Szemüveget kell cserélnem!
jezsuita.blog.hu -érdekes és értékes gondolatokra bukkantam itt.
VálaszTörlés