Szeretni

Lengyelországba vágyom vissza. Ezért a lengyel író, akitől idézek.

JAN TWARDOWSKI:

Ezt hajtogatjuk: szeress, légy előzékeny, segítőkész, mosolyogj. Simulékony, illedelmes, jól fésült erényt gyártunk a szeretetből.

Mintha a szeretet csak abból állna, hogy megnyílunk a másik ember felé. Mintha csak puszta udvariasság, idill, öröm, boldogság, rögtön viszonzott szeretet volna.

Az igazi szeretet az, amelyik fáj, és amelyik teljesen önzetlen.

A szeretet három fajtájáról beszélhetünk: bűnös, jó és igazi szeretetről.

Bűnös szeretet az, amikor valaki csak a maga számára zsarol szeretetet.

Jó szeretet az, amelyik szeret, de azt kívánja, hogy őt is szeressék. Szeretlek, de mosolyogj rám; szeretlek, de te is szeress.

Az igazi szeretetre maga Jézus tanít bennünket. Az igazi szeretet önzetlen. Kiszolgáltatom magam másoknak, megsemmisítem, halálra adom saját magam, mert szeretek. Szeretet, ami fájdalom.

Ha ilyen szeretetet keresünk — magát Istent keressük.

* * *

Mi a legfontosabb a szeretetben: adni, kapni vagy elfogadni?

Leggyakrabban úgy gondoljuk, hogy szeretni mindenekelőtt azt jelenti: adni.

A szerelmes fél lábon ugrándozva lehajol három szál százszorszépért, hogy szerelmesének adja — boldog, hogy adhat. Az édesanya is mindent megad gyermekének: képes minden nap lecipelni a második emeletről a babakocsit, hogy sétálni menjenek, és hétszer táplálja a kicsit.

Adni azt jelenti, hogy gondoskodunk valakiről, aggódunk, hogy a szeretett személynek nem fáj-e a hasa, vastagon kenjük a vajat a zsömléjére, letakarjuk egy kendővel a lámpát, hogy ne világítson a szemébe, ha beteg, ezer dolgot intézünk el a lehető leggyorsabban, éjszakánként kesztyűt varrunk neki, hogy ne fagyjon le a bal kisujja, mert állítólag folyton fázik.

Egyik idősebb nőismerősöm mondogatta: „Mindent megadok neked, de semmit nem várok tőled”. Megható e készségesség. Csak sajnos, gyakran fenyegetést rejt az igazi szeretetre nézve. Az, aki ad, jobban el lehet ragadtatva magától, önzetlenségétől, mint attól, akit állítólag szeret. Jól adni is tudni kell.

Amikor adunk, ne várjunk hálát, és ne tetszelegjünk abban, milyen nemes lelkűek is vagyunk mi, ne várjuk el, hogy bárki is hálálkodjon nekünk. Az igazi szeretet olyan adást követel, melyben nem gondolunk önmagunkra. A szeretet nem készít számlát.

Szeretni nemcsak azt jelenti: adni, hanem azt is: elfogadni.

Van két hasonló szó: elfogadni és elvenni. Látszólag hasonlóak, mégis különböznek. Az, aki elvesz, azt választja ki, ami tetszik neki, például nem ibolyát kér szerelmesétől, hanem orchideát.

Elvenni ezt jelenti: azt választani, ami tetszik nekünk, akár erővel is. Az, aki válogat, saját szeretetét elégíti ki, azt választja, ami kedvére való, amit elvár. Azt gondolom, hogy az ilyen „elvétel” messze van az igazi szeretettől.

Egyesek számára úgy tűnhet, hogy a szeretet egyenlő az elfogadással: megengedni, hogy szeressenek és megajándékozzanak. Ebben a felfogásban is fenyegetés rejlik: az önszereteté.

De szeretni nemcsak azt jelenti: adni, soha nem válogatni — hanem azt is, hogy tudunk elfogadni.

Úgy tűnhet, hogy elfogadni nagyon könnyű. De elfogadni valójában nagyon nehéz. Elfogadni annyit jelent, hogy beleegyezünk abba, amit kapunk, tekintet nélkül arra, vajon tetszik-e nekünk, vagy sem. Nem magunkra gondolunk, hanem arra, aki ad, nehogy megsértsük, még ha ügyetlen ajándékot ad is.

Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk a másik ember hibáit, azért, hogy türelmünkkel megváltoztassuk őt. Elfogadjuk az úgynevezett nehéz természetet, betegséget, veszekedést. „Szeretni amit elviselni nem lehet” (a Mindkét oldalon című versből). Csak azt sebezzük meg igazán, akit a legjobban szeretünk. Az idegenekkel szemben illedelmesek, előzékenyek, megértők vagyunk. Miért sebezzük meg egymást? Mert nem tanultunk meg szeretni és nem vizsgáljuk felül magunkat.

Szeretni azt jelenti, hogy kilépek önmagamból, és a szeretet nevében mindent adok és mindent elfogadok attól, akit szeretek. A szeretetben megértőnek kell lennünk, és tudnunk kell várni.