Őszintén, szabadon...

Vannak álmaim és vágyaim, ahogyan neked is. És nem szívesen beszélek ezekről, mert az enyém.

Eltűnt a bizalom? Miért nem osztom meg? Mert nincs akivel...Ő tudja, Ő érzi...és csak Ő van számomra.

Lemondani az álmokról nem szabad.

De mindig közbejön egy kis fordulat, lehet az életed változik meg, lehet hibáztál egy nagyot, és életed végéig örökké magadban hordod, újraértékeled.

Átértékelsz mindent.

Emberek, kapcsolatok, érzések, érzelmeid....nincs még ott az idő, túl korán érkezett, túl korán megy el.

Egy kis idő a lelkeddel, önmagaddal...Te vagy...a Te életed.

Amire nem gondoltam

Hogy a kis állat bennem is lakozik, és az árnyoldalam sokszor megmutatkozik.

Ennek az állapotnak a leírása nem is tudom hogyan kezdődhetne.

Egy külföldi utazás, új környezet, új helyzetek,....új feladat, új elvárás és új megfelelés....

Néha kezelhetetlen frusztrált és agresszív állapot, ami váltakozó. A nyugalmi állapot megőrzése nem mindig sikeres, ...ilyenkor a bennem felgyülemlett feszültség kihat a környezetre....és minden változó...soha nem stabil. Labilis, döntés képtelen és felelösség kerülés.....ezt mondhatnám el, de nem szeretném, mégis bennem van. Amit nem tudok kezelni, hangulat ember lévén sajnos mindig más az ami befolyásolja a napi döntésemet.

Ezzel terhelve mást, megbántva másokat a környezetemben....

Nem tudok alkalmazkodni másokhoz?

Nem tudom.

De labilis vagyok azt érzem, egyszer így gondolom, máskor úgy...ez nem rám vall.

Nem vagyok rugalmas, a stabil dolgokat kedvelem és helyezem előtérbe, még mindig.

Valami elromlott, valami felborult....

...

Az elmúlt időszak helyet és időt teremtett arra, hogy olvasással töltsem az időt. A hétköznapokban történt egy két dolog és esemény, és volt ami megérintett volt ami hideggé változtatta érző szívemet és volt ami könnyeket idézett elő.

Müller Pétert olvastam az Isten bohócai című könyvét. És nagyon sok gondolat megfogott és elgondolkodtatott. Mint egy tanítás, melyet vagy megélsz vagy nem. Akár a szentírás, ahány olvasat annyi értelme a szavaknak és a tanításoknak.

Igyekszem kiválogatni a számomra értékes magvakat. És azokat élni meg.

" Szeresd magadban a vadállatot is! Etesd is néha, mert a tiéd, a lényedhez, ősi múltadhoz tartozik, és ma is benned él. Sokan ott hibázzák el az életüket, hogy nincsenek jóban a testükben-lelkükben élő nyers ösztönerőkkel. Nagy hiba, mert a vadállat erősebb, mint ők. De megszelídíthető."

" Az emberek a saját sorsuk mesterei. Mindig el tudják követni ugyanazokat a hibákat. Mindig megtudnak futamodni az elől, amit kívánnak, amit az élet olyan nagylelkűen eléjük tesz. Vagy pedig átadják magukat az Isteni Gondviselésnek, megfogják Isten Kezét, és harcolnak az álmaikért, elfogadván azt, hogy mindig a megfelelő időben jönnek."

Paulo Cielho: Brida

Szeretnék a magam mestere lenni, az életem mestere, kovácsolója. Szeretném meglátni és észrevenni, amit amit ajándékba kapok az élettől.

Szeretném megfogni Isten kezét és megálmodni az életem, miután megálmodtam vele együtt küzdeni érte, elfogadva minden akadályt és erővel megharcolni a magam harcát.

Partot mos...

Volt egy hét, volt egy hónap és volt több hónap, amit évek követtek. Az életemből egy rész, egy rövid fejezet, ami mégis elég hosszú és tartalmas ahhoz, hogy rövid egy mondatba össze lehessen foglalni. Sokat gondolkodtam és szerettem volna kifejezni valamivel azt a pár évet, szerettem volna egy mondatban, egy kifejezésben megtalálni és összesűríteni. Nem tudom....

Mégis az van bennem, hogy szeretném kimondani, szeretném valahogy kifejezni,...szeretném megköszönni...és szeretném megélni.

Van pár új hónap mögöttem, egy kicsit másabb, kicsit újabb...egy kicsit félelmetesebb.

Sokszor tükörbe nézek, sokszor tükröt tartanak nekem...és nehéz meglátni, nehéz elfogadni és felismerni, hogy abban a tükörben magamat látom, én vagyok.

Hét közben vagy hét végén...egyedül vagy velük...de én vagyok...lassan magamra lelek, de néha fájdalmas ez a felismerés.

Bátorság, kitartás és türelem-biztatom magam. Várni nagyon nehéz, de kitartok, mert szeretném magamat meglátni és megismerni...és ehez nem kell más mint az én életem és hogy éljem.

"Éreznem kell, hogy élem az életem.

Éreznem kell azt, hogy élek és jó volt minden tettem. "

Hullámvasút és a körhinta

"Ma elmentem a vidámpark előtt. Mivel nem költekezhetek feleslegesen, gondoltam, legalább nézem az embereket. Sokáig álltam a hullámvasút előtt, és észrevettem, hogy az emberek többsége izgatott várakozással száll fel rá, de amikor elindul, majd' meghalnak félelmükben, és kiabálnak, hogy állítsák le a gépet.

Akkor most mit akarnak? Ők választották az izgalmat! Hát nem elég elszántak, hogy végigcsinálják? Talán azt gondolják, hogy e helyett az esztelen száguldozás helyett jobban tették volna, ha fölülnek egy körhintára, és egy helyben forognak?

Jelenleg túlságosan magányos vagyok ahhoz, hogy a szerelemre gondoljak, de győzködöm magam, hogy ez elmúlik, és igenis szerzek egy állást, és azért vagyok itt, mert ide akartam jönni. Én választottam ezt a sorsot. A hullámvasút az én életem, az élet kemény és szédítő játék, az élet ejtőernyőzés, kockázatvállalás, esések és kelések sorozata, hegymászás, vágy, hogy fölérjünk a csúcsra, és csalódás és szenvedés, ha nem sikerül. Nem könnyű így, távol a családomtól, távol a hazámtól, ahol olyan nyelven beszélhetek, amin ki tudom fejezni minden érzelmemet. De mától fogva, ha rám tör a rosszkedv, mindig a vidám parkra fogok gondolni. Ha egyszer arra ébrednék, hogy a hullámvasúton ülök, vajon mit éreznék?

Hát igen, az első gondolatom bíztos az volna, hogy fogságba estem, és halálra rémülnék minden kanyartól, hányingerem lenne, és ki akarnék szállni. De ha bízom abban, hogy minden kanyar a sorsom része, hogy Isten irányítja a gépezetet, akkor a rémálomból kaland lesz. Pontosan az lesz belőle, ami kezdettől fogva volt: hullámvasút, bitonságos játék, egy utazás, amely véget ér egyszer, de amíg tart, addig arra késztet, hogy gyönyörködjek a tájban, és sikoltozzak örömömben. "

Paulo Coelho-Tizenegy perc

Ugye ott leszel?

Ugye adsz majd, mikor kérni kell?

Ugye kérsz majd mikor neked kell?

Ugye vállalod, ha varázsolni kell aztán elhúzol majd macska léptekkel.

Ugye fogsz majd mikor esni kell?

Presser G. dalából idézetem és magamnak is felteszem ezeket a kérdéseket.

Olyan üressé vállt minden hirtelen.

Mikor...mikor... benned szorul valami, érzed és nem tudod megfogalmazni.

Mikor tudom azt mondani, hogy odaadom mindenemet, hogy legyen meg a te akaratod?

Mikor érhető el a szabadság?

Mikor leszel és mikor leszek?

A harc és a béke

Megszületett bennem valami vágy és meghalt egy másik.

Kialudt egy fény bennem és nem tudom újra meggyújtani a lángot.

Harc van bennem és béke. Harc, amiért újra hagytam magam elveszíteni, amiért engedtem hogy kialudjon a fény, nem vigyáztam rá, nem voltam elég bátor hozzá.

Béke van bennem, mert választ kaptam, és nincs bizonytalanság. Most már tudom, de túl sokat adtam érte.

A harc és a béke szimfóniája lüktetést ad, összeszorul bennem valami és fáj. Ez fáj.

De tudom és érzem, hogy mindennek megvan az ideje, és nem volt hiábavaló. Csak az tud fájni, amit adok, kialszik bennem, kiürül...és nincs.

"Mint szarvas hűs folyóvízhez, úgy vágyik lelkem Istenhez,

Ő megszabadít, elveszi minden terhem.".....Egy dal jutott eszembe, amit mostanság elég gyakran dúdolok és bennem van. Keresem őt, vágyom rá,...szeretném újra megtalálni. . .

?!

Álmodtam egy világot, ahol mindig tavasz volt és mindig sütött a Nap. Egyszer beborult az ég, és elmosta a utca porát, majd újra felszárította a járt utat. Ezt újabb eső és párás levegő követte, megismétlődve jó pár napig.

A felhők nem akartak elvonulni és én már nagyon vágytam a nap sugarára és melegére.

Egy reggel a nap sugara ébresztett fel, de valahol mégis borús felhő vonult el, érezni lehetett az illatát.

Illat...eső...nap...illat...eső...nap................

Lemondtam az álomról, lemondtam a napsugárról, de az illatról nem...azt még most is érzem.

Isten lánca

Nem, nem engedlek, fogom a kezed:

Az Isten lánca vagyok én neked.

Kötlek, magadhoz, élő kötelekkel,

Komoly, virrasztó, nehéz szeretettel.

A ködlő múltat akarom feledd

S állj meg hajnalló mélyeid felett.

És nézz magadba boldog félelemmel:

Isten szemével és az én szememmel.

És tépd el mind a félig-fátylakat.

Akarom: láss és megszeresd magad.

...............................................................

Sík Sándor

........

A tavasz illata és színei felpörgették a napokat. Lendület és élet született, mozgásban van a mozdulatlan.

És megvillantja fényét a bizonytalanság, megérint és hozzám simul, finoman, olykor dörzsöl.

Nyugtalanná tesz és ettől elfáradok, kimerít.

Miért nem tud pihenni a test? Mert nyugtalan a belső. Vagy bizonytalan? Keres?

A csendre volna szükség, a belső csendre.

Lehetek én is

Álom és harc!

Ha nincs álom, akkor nincs amiért küzdeni.
Ha van álom, akkor van szív, van lüktetés és van élet, van harc.
Álmodni és álmodozni a gyerek nagyon gyakran szokott és bízik benne, hiszi azt, hogy eléri, van kellő bátorsága és önbizalma, hogy nekifogjon a harcnak, hogy megvalósítsa álmát.
És mikor felnő, akkor sok változáson megy keresztül, feltéve ha hagyják. Sok akadályt lép át és harcot vív meg, feltéve ha szembe megy velük.
És ha már felnőtt, akkor mérlegel: megéri vagy nem? Mit nyerek vele? Mennyit vesztek?
Jobb ez a kényelem, minek változtatni?
Félek a változástól, félek elindulni, félek, hogy nem felelek meg, félek, hogy elvesztek mindent, félek attól, hogy....
És akkor most?
Mit szeretnél?

P.Coelho azt írja Az alkimista c. könyvében: " Az emberek nagyon hamar fölismerik, mi az, amiért élniük kell. Talán éppen ezért nagyon hamar föl is adják."
A történet egy ifjúról szól, aki a Személyes Történetének útján elindul és megvalósítja álmát. Útnak indul és minden nap újat ad, új felismerést, új csodát, új kihívást, új veszteséget. Kockáztat, bátor, türelmesen vár...és azt mondja: "Ha az ember igazán akar valamit, az egész Mindenség összefog, hogy képes legyen álmát valóra váltani." És beteljesült az álma, megtalálta a kincsét, amit keresett, amiért küzdött.
Mert ahol a szíved lesz, ott lesz a kincsed is!

Zarándoklat

Én is csak egy zarándok vagyok a saját életutamon.

Paulo Coelho könyvét olvastam zarándok útjáról. Néha természetesen a mágus maga kalandjával és lelkes felpezsdülésével írt útjáról. Ezen az úton voltak ismerős jelenetek az én életemben is, csak más képben írnám azt le. Érdekes volt a megoldásokat és a feladatokat áttekinteni, annak fizikai és lelki harcával együtt.
És volt néhány fontos gondolat, melyet szerintem egyszer mindenki átél és átélt, megél.
Mintegy következtetésképpen összegezte ezt Coelho, más szemszögből megvilágítva.

"Az út az, amely mindig megmutatja a célba érés legjobb módját, s útközben gazdagodunk."

"Miért kell félni egy nem-től, miért kell bármit is későbbre halasztani, ha a legfontosabb mindenekfölött teljességében élvezni az életet?"

És ami a legfontosabb üzenet számomra az egész könyvből, hogy ne hagyjuk megölni az álmainkat, hogy merjünk álmodni.