Akkor most mit akarnak? Ők választották az izgalmat! Hát nem elég elszántak, hogy végigcsinálják? Talán azt gondolják, hogy e helyett az esztelen száguldozás helyett jobban tették volna, ha fölülnek egy körhintára, és egy helyben forognak?
Jelenleg túlságosan magányos vagyok ahhoz, hogy a szerelemre gondoljak, de győzködöm magam, hogy ez elmúlik, és igenis szerzek egy állást, és azért vagyok itt, mert ide akartam jönni. Én választottam ezt a sorsot. A hullámvasút az én életem, az élet kemény és szédítő játék, az élet ejtőernyőzés, kockázatvállalás, esések és kelések sorozata, hegymászás, vágy, hogy fölérjünk a csúcsra, és csalódás és szenvedés, ha nem sikerül. Nem könnyű így, távol a családomtól, távol a hazámtól, ahol olyan nyelven beszélhetek, amin ki tudom fejezni minden érzelmemet. De mától fogva, ha rám tör a rosszkedv, mindig a vidám parkra fogok gondolni. Ha egyszer arra ébrednék, hogy a hullámvasúton ülök, vajon mit éreznék?
Hát igen, az első gondolatom bíztos az volna, hogy fogságba estem, és halálra rémülnék minden kanyartól, hányingerem lenne, és ki akarnék szállni. De ha bízom abban, hogy minden kanyar a sorsom része, hogy Isten irányítja a gépezetet, akkor a rémálomból kaland lesz. Pontosan az lesz belőle, ami kezdettől fogva volt: hullámvasút, bitonságos játék, egy utazás, amely véget ér egyszer, de amíg tart, addig arra késztet, hogy gyönyörködjek a tájban, és sikoltozzak örömömben. "
Paulo Coelho-Tizenegy perc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése