A harc és a béke

Megszületett bennem valami vágy és meghalt egy másik.

Kialudt egy fény bennem és nem tudom újra meggyújtani a lángot.

Harc van bennem és béke. Harc, amiért újra hagytam magam elveszíteni, amiért engedtem hogy kialudjon a fény, nem vigyáztam rá, nem voltam elég bátor hozzá.

Béke van bennem, mert választ kaptam, és nincs bizonytalanság. Most már tudom, de túl sokat adtam érte.

A harc és a béke szimfóniája lüktetést ad, összeszorul bennem valami és fáj. Ez fáj.

De tudom és érzem, hogy mindennek megvan az ideje, és nem volt hiábavaló. Csak az tud fájni, amit adok, kialszik bennem, kiürül...és nincs.

"Mint szarvas hűs folyóvízhez, úgy vágyik lelkem Istenhez,

Ő megszabadít, elveszi minden terhem.".....Egy dal jutott eszembe, amit mostanság elég gyakran dúdolok és bennem van. Keresem őt, vágyom rá,...szeretném újra megtalálni. . .