Maradj mellettem!

Cím nélkül

Játszani, hogy szeretem, szeretném!

Egyszerübb volt, mint valaha. Bensőséges, de hidegebb, mégis élettel teli, néha pedig lemondó, komor, de ugyanakkor játékos, bolondos, lendületes, érzelmes, pezsdítő... Fantázia? Nem. Bolyongó bohóság szüleménye, vágyakozó vágyak, és....nemtudni hogy érzelmes vagy érzelemtől mentes, sebzett vagy tiszta jelenlét? És mégis hová, merre tart? Kivé válik? És kivé válhat, kit változtathat?

Ne játszuk tovább, ez hamis, ez már valahol elakadt!

Válasz!

Egy pohár viz. Egy feszült test. Egy földre néző szempár. Csend. Tekintetek találkozása.Csend.

Megértés, igenlés, kerülés, tagadás, kétely... ellentmondások, talán őszinte. De azt a szót mégis kikerülve, burkolva. Néha kétértelmű, néha egyszerű,....mégis az „igen-nem”, a „sem ez - sem az” ...de a válasz megfogalmazodott, a döntés megszületett, a megfelelő időben. Ellentmondásos.

Ne játszuk tovább, ne így, ne ezt!

Vívódás és szerepjátszás! Ígéret és fogadkozás!

Milyen volt ? -most értelmét vesztette.

Milyen? -most érzelemmentes elfogadás és váltakozó szerepek, hangulatok.

Ígéret, hogy kerülni mégegyszer, megelözni újra. Fogadkozni arra, hogy nem így, többé nem.

Mégis egy újabb álarc, egy újabb szerep, de játék nélkül.

Már nincs játék!

Öröm

Öröm és vidámság van bennem és ma táncra perdülnék !

Örülök,
hogy meglephettem valakit,
hogy segíthettem valakinek,
hogy visszatért hozzánk hosszú út után,
hogy láthattam,
hogy hallottam beszélni, mesélni,
hogy sikerült készítenem valamit, és még ízlett is,
hogy együtt ehettünk,
hogy érdeklődnek,
hogy figyelnek rám,
hogy kaptam ölelést, puszit, kézfogást, mosolyt,
hogy én is adhattam...
hogy vagyok,
hogy láttam és hallottam, látok és hallok,
hogy éreztem és érzem,
hogy sírtam és sírhatok,
hogy fájt,
hogy értem és megértem
hogy vagyok,
hogy megéltem,
hogy élek,
hogy magam adhatom és adom neked és a környezetemnek!

Köszönöm!

Amikor

nem érdekel mi lesz holnap és amikor csak úgy önmagamról megfeledkezve ballagok végig az utcán mosolyogni tudok az embereken, ugyanakkor sírni is.
Néhányat bohóc öltözetük miatt...: divat szerinti magass csizma, rövid kabátka, melyből ízlésesen, némelyik esetben eléggé nem esztétikusan kilátszik a derék, és a sminkről, a mázról nem is teszek említést.
De ma az arcok voltak különösek. Mindegyik más és egyedi és külömböző. Na és a tekintetek... Néhányat felismertem: aggodó, vidám, kacér, kiváncsi, unott, beletörődött, fájdalmas, szégyenlős. És a hangulat: türelmetlen, fáradt, ideges, jó kedvű.

Ma örülni tudtam a magam mosolyának is. Jól esett mosolyogni, és nem csak pillanatnyilag, hanem hosszabb ideig. Ez egy ajándék volt számomra a mai napra, hogy hoszabb ideig mosoly és valami derű volt bennem. Hálás vagyok ezért...és ezt gyakorolni is szeretném.

A boldog ember

A mesebeli ország öreg királya megbetegedett. Tudós orvosai nem tudtak segíteni rajta.

– Egyetlen gyógyszer létezik csak ez ellen a kór ellen – közölte a királlyal a legöregebb bölcs. – Ha találnál az országodban egy boldog embert, és annak az ingét magadra öltenéd, meggyógyulnál…

A király fiai nyomban útra is keltek, bejárták a birodalmat, de igazán boldog emberrel nem találkoztak. Fáradtan, csüggedten, reményt vesztve indultak hazafelé.

Útjuk sötét erdőn át vezetett. A fák közt pislákoló fényt pillantottak meg. Közelebb érve egy kis kunyhó előtt találták magukat.

– Nem gyönyörű ez az este?! – mondta köszönés helyett a földön ülő férfi. – Olyan boldog vagyok, hogy megélhettem ezt a napot is. Hála legyen Istennek érte…

A királyfiak szíve nagyot dobbant, úgy látszik, mégis találtak egy boldog embert. Elmondták, mi járatban vannak és megkérték, hogy adja nekik az ingét, mert különben meghal az öreg király.

– Szívesen megtenném – mondta a boldog ember –, de ingem nekem még sohasem volt…

Görög mese nyomán

Hézser Gábor (szerk.)

Így utólagosan

Próbálok magam lenni álmokkal, vágyakkal, de harcolva és változást várva. A kis sün panaszában (Romhányi) sok igazság van, megfejtenéd?
Minden nap egyik rövid pillanatában a múltamból idéz fel emlékképet. És a tárlatban felidéződik a kisgyerekkoromból egy emlékkép, amikor az osztály előtt spontán imrovizáltam egy rövid vicces előadást biológia óra előtt, amikor éppen a gombáról tanultunk. Ezt tanítom a kulcsjukon figyelte végig és mikor a végére értem benyitott, majd ismétlést kért. (kb. 10 éves lehettem)
Vagy azok a rövid izgalmas percek, amikor én következtem a szinpadra verset szavalni. És emlékszem, miután elmondtam a költő nevét izgalmam eltünt és nyugalom volt bennem, öröm volt nekem azt a verset elmondani.
Vagy a kézilabda edzések, meccsek után fáradtan mégis feltöltődve vártam az estét.
És sorolhatnám aktivitásom, ami öndicsekvés, hamis dísz ma már, hiszen most nincs.
Így utólagosan visszatekintve, mindig volt mit tenni, és mindig önként, saját döntésből, szabadon...és nem megfelelésből.

Egy boldogtalan sünnek panaszai a halovány holdnál

- Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,
céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki sem cirógat, becézget,
mert a bőröm egy kicsikét recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
Nekik kijár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától,
hogy legyen az én ügyemben prókátor.
Könyörögtem: "Szólj a szűcsnek, bátyuska,
protezsálj be prémesállat státusba!"
Vagy vegyen be legalábbis bélésnek...
De hiába! Nem enged a kérésnek.
Értékemért agyon sose csapnának,
nem kellek én se muffnak, se sapkának...
Így kesergett sündörögve, bujkálva,
Míg egy fakír nem került az útjába.
Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta:
- Jössz a szögeságyamra, te kispárna!

Írta: Romhányi József

Maradok

Maradok a földnek egy csemetéje.
Leszek egy fának rügye.
Vagyok valahol egy csillag.

Három dolog maradt bennem a mai nap:
1.Döntöttem valami mellett és el is montam döntésem. Az is egy döntés volt, hogy közöltem, hogy megosztottam. Hogy ebből kétség, bizalom vagy bizalmatlanság, düh fakadt, ez a következmény és a többi majd ez után jön. A massza még hátra van...
2. Türelem
Jóság
Hit
Remény
3. Éreznie kell az embernek, hogy mi az amit szükséges és jó is megosztania, kimondania. Kell tudni jól kivárni az időt, a pillanatot és a mértéket, valamint a mennyiséget.

Uralni az érzelmeket, és kétlábon járni a földön!
Késő vagy nem késő, de tenni kell ezért!

Nemtudom...

..hogyan és mikor kezdődik el. De még mindig várni kell.

Önzés
Mohóság
Én-központúság

És a DÖNTÉS - még nem született meg, még nem érzem.

Önzés
Mohóság
Én-központúság

És DöNTENI kell!

Ne nézz hátra jön a farkas!

Adventi időben, elcsendesedve és néha tombolva, mert a csendben megszólal valami.
A virrasztás, a korai ébredés nem volt kíméletes, de annál szebb és mondhatom tudatos készülődés a befogadásra, az ujjászületésre. És volt göröngyös út, volt mély árok, volt sötét és hideg, és volt jég, hó, majd tevékeny alkotás, hallgatás, szelid mosoly és ajándék, hála és köszönet.
Ne nézz hátra, mert jön a farkas. Igen, ha hátra nézel fogait villogtatja rád a sérelem, a megbántás, a bűn, a múlasztás és a többi. És rád támad hirtelen és viaskodsz, mert élni szeretnél. Élni harapás nélkül és sérülés nélkül. De a harcban te is bántasz, te is okozol sérülést, éppen mert védekezni próbálkozol.
Hátranéztem, és észrevettem a farkast, megláttam, és vártam...vártam a támadást, hogy védekezni tudjak. Harc és sérülések, mélység és hideg, hogy megértsek valamit, elfogadjak valamit. Mert nem fogadom el, amig meg nem értem, meg nem szeretem ami velem történt.És ha nem fogadom el, akkor nem is tudok megbocsájtani mindazért.
Kis batyuban horgoltam össze. És koszorú helyett a gyertya körül apró ilyen-olyan porfogó emléktárgy jelzi az évemet, a találkozásaimat, az embereket, a rossz és jó döntéseket, a reményemet és reménytelenségemet, a beteljesült és be nem teljesült álmokat...az adventet, a tisztítást, hogy helyet készítsek, hogy utat készítsek. Rövid vagy hosszú és rohan ez az idő? De a farkas már nem vicsorog rám, farkát csoválja és vár valamit tőlem.

Báttya, báttya, mely az út hegy kerekére?
Hosszú-e még az az út hegy kerekére?
Igen hosszú, nem látom, hegy kerekére,
Hová rohan, nem bánom, hegy kerekére.

Kicsi lennék, szép lennék, hegy kerekére,
Az anyámnak jó lennék, hegy kerekére,
Édes lennék, só lennék, hegy kerekére,
Az apámnak jó lennék, hegy kerekére.

Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!

Talán

Részlet: Godot-ra várva, Samuel Becket, színmű

ESTRAGON: Gyönyörű vidék. (Megfordul, a színpad széléig megy, s a közönségre tekint) Mosolygó táj. (Vladimirhoz fordul) Menjünk innét!

VLADIMIR: Nem mehetünk.

ESTRAGON: Miért?

VLADIMIR: Godot-ra várunk.

ESTRAGON: Persze. (Szünet) Bizonyos vagy benne, hogy itt van?

VLADIMIR: Micsoda?

ESTRAGON: Az a hely, ahol várakoznunk kell.

...........................................

ESTRAGON: Már itt kellene lennie.

VLADIMIR: Nem mondta biztosra, hogy jön.

ESTRAGON: És ha nem jön?

VLADIMIR: Akkor holnap megint eljövünk.

ESTRAGON: És holnapután is.

VLADIMIR: Esetleg.

ESTRAGON: És így tovább.

VLADIMIR: Azaz, hogy...

ESTRAGON: Amíg el nem jön.

VLADIMIR: Könyörtelen vagy.

ESTRAGON: Tegnap is itt voltunk.

VLADIMIR: Ah, dehogy, becsapod magad.

ESTRAGON: Mit is csináltunk tegnap?

VLADIMIR: Hogy tegnap mit csináltunk?

ESTRAGON : Igen, mit?

VLADIMIR: Hát... (Megsértődik) Kételkedni, azt aztán tudsz.

Talán próbáltam dönteni, talán próbáltam választ találni a kérdésekre, próbáltam megérteni a miértet...és közben vártam és várok. De nincs válasz, csak az van, hogy talán...talán...és közben az idő az telik és tovább várakozom. Beszélni valamiről annyi mint értelmezni azt, tehát az időt és a várakozást próbálom értelmezni. De lehet-e arról beszélni, ami még nem jött el és lehet nem is fog? A várakozás, az az idő ami még hátra van, jövőbeli. És talán valamiféle változásra irányul. Valami olyanra vagy valaki olyanra várunk, ami vagy aki változást hoz az életünkbe, a mindennapokba. Valami jót várok, ami jobbá teszi az életem, engem. Valakire várok, aki boldoggá tehet, akit boldoggá tehetek. Valamiféle változást igérő idő a várakozás.

Csomagot várok a busztól. Hamarabb kint vagyok az állomáson és várok izgalommal, örömmel, kiváncsian, feszülten, hogy megérkezzen. És mikor megérkezik, hazaviszem és kibontom, és...meglepetés és változást hozó percek, ajándék mindennapra egy kicsi az otthoni ízekből.

Találkozni szeretnék valakivel. Megbeszélt időpont elött ott vagyok, hogy nekem kelljen várnom, és izgatottan, kiváncsian és örömmel várom a találkozás perceit. És mikor ott van, eljön, valami más lesz, valami megváltozik, mintha a kiváncsiság, a várakozás izgalma megcsendesülne bennem.

Várakozásom tárgya mindig változó. Ez lehet a stoppnál a zöld, a bankban a sor eleje, a buszban az ülőhely, a vizsgán az átmenő értékelés, munkahely, barát, társ, békesség, nyugalom, egészség....és a többi.

És a várakozó személy: fél vagy remél, készül vagy elcsügged, esetleg beletörödik, vagy éppen tervez, elképzel és álmodik?

És én is kérdezek mint Becket Estragonja, hogy ez az a hely, ahol várakoznom kell?

És biztatom magam, hogy biztos eljön majd, és ha ma nem, akkor holnap, és ha akkor sem akkor holnapután. Talán egyszer..de az idő...tikk-takk..tikk-takk..És én lassan elveszek az időben, és várakozásom hiábavaló lesz, ha hagyom veszni, ha engedem.

Mert talán még nem értettem meg....!

Az én vagy-vagy -om!

Mi a valóság? Az ellentétek folytonos feszültsége, állapotok és azok váltakozása, érzelmi, hangulati, személyes és nem tőlem függő elemek, történések váltakozása.
Egy kis filozófia, eszmefuttatás Kierkegaard elméletével.
Egyes dolgok megismétlődnek és ok nélkül vagy okkal, de mindig ugyanaz a cél: elérni, megszerezni, megélni. Valaminek a megszerzeséré törekszünk és kisérletezünk. És ezek ismétlődnek és újbó és újból. De ugyanazt mégegyszer nem fogjuk átélni, ezért állandó ismétléseket végzünk, hogy hátha, kisérletezünk, hogy a recept megíródjon. De nem megy, nem lesz rá recept. Csak a lista marad, a tapasztalat listája pozitív és negatív cimkével feliratozva.
Lehetőség? Van, az mindig van és sokat észreveszünk, de még több lehetőség mellett megyünk el úgy, hogy fel sem ismertük.
És ha felismertük a lehetőségek tárházát? Ki kockáztat? Kinek van bátorsága? Mérlegelés jó és rossz között, gondolkodás a vagy-vagy, az és-de között.
És most váltok, egyes szám első személy, mert nem tudom a válaszod, a válaszotok.
Lehetőségek közül az tud választani, aki felismeri és mérlegel, majd dönt. Kockáztat, sodródik, majd partra száll.
Talán még nem értem meg arra, hogy a vagy-vagy közül válasszak, hogy mérlegelni tudjak. Talán még sokat kell tanulnom, talán még sokat kell látnom.
Előre nézve élni, visszatekintve megérteni!

Life is wonderful