Játék

A játékban van valami legyőzhetetlen. Valami örök.
Állandóan újrakezdődő és folytatódó.
A játék közös. A gyerekek egyformák.
A játékot indulatszavak, felkiáltások, nevetés vagy sírás kíséri.
Szeretet és gyűlölet. Mozgás. Áhitat.

2009. aug. 26.

Befejezetlen folytatás

Kérdezem a miért, hogyan, kivel, hol szavakkal. Választ akarok most, de azonnal. Ő türelemre int és hallgat, újból hallgat. Igen mesélt nekem, szólt hozzám onnan valahonnan, de nem ám szép tündér meséket, nem az üveghegyekről és Napországról, nem a három próbáról és nem a jók jutalmáról. Árnyországról beszélt. Arról, hogyan élnek ott az emberek. Hogy nincs ott uralkodó, csak maga az ember, hogy nincs ott törvény, nincs ott szabály, csak az ember van és kész. Vándorló lelkek, átutazók. Nekük ott nincs álmuk, nincs atyjuk, jöttek valahonnan, de nem tudják merre tartanak. Az emlékek filmjeivel szórakozva táplálkoznak a múltból. Porban fürdenek és nincs nappal, csak éjszaka van és a csönd. Hallgatnak, mind hallgatnak.
Én is hallgattam, őt. Majd elhalgattam. A kérdéseimre választ sosem kaptam. Nézem őt és meredten bámul rám. Ő, az üvegfal. Az Ő, az Én. Én valójában Ő vagyok, és Ő igazából Én, de az üvegfal...
Kérdeznék én, de kitől? Szeretném, ha megmondaná mit és hogyan, honnan, kivel? De nincs kitől. Én vagyok. Az üvegfal egyik oldalán, csak én vagyok senki más.
És nem tudok felelni a kérdéseimre.
Nem, szavakkal nem megy. Talán megpróbálom az életemmel.
Szavaimmal nem tudom becsapni őt, hogy átengedjen az üvegfalon túlra. A szavaimmal nem tudom megszeretni őt, hisz hozzám tartozik.
Talán, ha közelebb lépek, talán ha elindulok, ha cselekszem túljutok az üvegfalon és akkor mesélek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése