Én még kicsi vagyok, egy apró kis porszem, aki a sivatag fölött száll és lenéz. De megriadok néha, nem akarok leszállni a tömegbe. Mégis valamikor, valahogyan olyan helyre fúj a szél, hogy ott kell lennem, azokkal a porszemekkel és éppen abban a kupacba. Majd tovább, máshol, másokkal.....
Itt másképp zajlik, itt másképpen élem meg, itt valahol mélyen mozgat bennem valamit.
Egy kisgyerekre vigyázom alkalmanként. Játszom vele és felügyelek rá. De akaratom ellenére tanul tőlem szavakat, viselkedést...a játszó társa vagyok. Néha viszont nagyon meglep viselkedésével, olykor mosolygok rajta, nevetek egyet, máskor pedig megdöbbenek és elgondolkodom, hogy ezt miért tette? Egy gyerek, akiben néha a felnőttet látom. Olyan furcsa játszó társból baráttá válni, de most mintha ilyen lenne a mi kapcsolatunk. Két és fél éves...és mondhatom, hogy a tiszta őszinte kisember, aki az érzéseit nyíltan meri kimutatni. És elgondolkodom néha a tettein, mert mintha megérezném, hogy mi van benne. Ebben a változásban, most kissé megoszlik az anya szeretete és figyelme, és ezt érzi ő. Néha van amikor magamat látom benne, olyan furcsa érzés. Adok-kapok játék, ahol nem csak a kisautó vagy az építő kocka a játék tárgya.
Ma megtapasztaltam valaki közelségét. Akitől kértem a hitet, bizalmat, erőt és bocsánatot. Akit néha vádoltam, haragudtam rá és akit gyakran kértem és kérek.
Esős nap szak végén még kisütött a nap a felhő mögül. Szürkés árnyalatú sűrű felhők közül kibújt és melegsége, fénye felragyogott bennem is. Valami felolvadt ott bent, mert könnycseppeket érzékeltem arcomon. Egy rövid pillanat volt, boldog voltam. Ez a gyönyör? Mi ez, ami bennem van most? És nem válaszoltam, csak hagytam hasson rám. Hagytam, hogy eltöltsön. Éreztem valamit, ami hasonlított ahhoz, mint amikor a szeretett személyt a karjaidban tartod, mint amikor örülsz valakinek, és van benned egy belső öröm.
Jelenlét, Valaki jelenléte, akit rég vártam, akire vágytam...
Érzés, ami eddig idegen volt tőlem. Érzés, ami furcsa, de jó. Érzés...
Hálát érzek mindezért! Köszönöm!
Itt másképp zajlik, itt másképpen élem meg, itt valahol mélyen mozgat bennem valamit.
Egy kisgyerekre vigyázom alkalmanként. Játszom vele és felügyelek rá. De akaratom ellenére tanul tőlem szavakat, viselkedést...a játszó társa vagyok. Néha viszont nagyon meglep viselkedésével, olykor mosolygok rajta, nevetek egyet, máskor pedig megdöbbenek és elgondolkodom, hogy ezt miért tette? Egy gyerek, akiben néha a felnőttet látom. Olyan furcsa játszó társból baráttá válni, de most mintha ilyen lenne a mi kapcsolatunk. Két és fél éves...és mondhatom, hogy a tiszta őszinte kisember, aki az érzéseit nyíltan meri kimutatni. És elgondolkodom néha a tettein, mert mintha megérezném, hogy mi van benne. Ebben a változásban, most kissé megoszlik az anya szeretete és figyelme, és ezt érzi ő. Néha van amikor magamat látom benne, olyan furcsa érzés. Adok-kapok játék, ahol nem csak a kisautó vagy az építő kocka a játék tárgya.
Ma megtapasztaltam valaki közelségét. Akitől kértem a hitet, bizalmat, erőt és bocsánatot. Akit néha vádoltam, haragudtam rá és akit gyakran kértem és kérek.
Esős nap szak végén még kisütött a nap a felhő mögül. Szürkés árnyalatú sűrű felhők közül kibújt és melegsége, fénye felragyogott bennem is. Valami felolvadt ott bent, mert könnycseppeket érzékeltem arcomon. Egy rövid pillanat volt, boldog voltam. Ez a gyönyör? Mi ez, ami bennem van most? És nem válaszoltam, csak hagytam hasson rám. Hagytam, hogy eltöltsön. Éreztem valamit, ami hasonlított ahhoz, mint amikor a szeretett személyt a karjaidban tartod, mint amikor örülsz valakinek, és van benned egy belső öröm.
Jelenlét, Valaki jelenléte, akit rég vártam, akire vágytam...
Érzés, ami eddig idegen volt tőlem. Érzés, ami furcsa, de jó. Érzés...
Hálát érzek mindezért! Köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése