MOST.MAGAMÉRT.

Volt néhány nap, amely kissé összezavart, eltorlaszolta mindazt ami bennem van.
Felmerültek kérdések, hogy hogyan is vagyok jelen? Hogyan is élem meg a mindennapjaimat? Milyen érzések vannak bennem? Mert minden napnak van egy érzése, van egy hangulata. És én érző ember vagyok, néha tulságosan is ragaszkodom az érzésvilágomhoz, és néha igen is szükségem van rá, hogy érezzek, továbbítsam, kapjak.
Nem mindig jó ez.... ilyenkor jön egy reális szó valaki mástól, amely úgy felráz.
Ilyen szavak, mint "megfolyt, teher, sok, túl sok, kell, jó, elviselhető, örülök, nem jó ez így,..."
Tudod, minden évben van egy nap, amikor sok kérdés felmerül benned, mert elértél egy határhoz, megértél egy újabb évet, amelyre visszatekintesz, és megkérded magadtól: "éltél?" Mit éltél meg? Hogyan?
Majd döntesz, és lépni akarsz, tenni, de nincs hozzá bátorságod, majd újra erőt veszel, tükörbe nézel és azt mondod MOST. MAGAMÉRT.
:)
Tükörbe nézek és azt mondom: MOST. MAGAMÉRT.

Ébredés

Már megtelt a puttonyom az igéretekből, abból a reményből, amely nem vált valóra, abból a hitből, hogy lesz jobb, lesz változás, működhet másképp, kellek máshogyan, szükség van rám nem csak a testemre, arra amit teszek... Megmondhatom azt, hogy nem, azt hogy igen, de ne kisérletezz rajtam, ne használj eszközként, mert több vagyok. Igen több vagyok. És ha nem érzem, hogy értékelsz, nem érzem, hogy akarsz, akkor nem kell, hogy rombold az önértékelésem, sem a reményeimet.

Ma arra ébredtem, hogy a nap rámsüt az ablakon és az az előtt lecsüngő sőtétítőn keresztűl, amely narancssárgában világította be a szobát. Mosolyogva ébredtem, és azzal a hála érzettel, hogy milyen jó, hogy vagyok és ezt megcsodálhatom. Hálát érezve azért, hogy van egy lakrész, amelyet magam izlése és illata szerint belakhatok, ahol jól érzem magam, ahol otthon érzem magam.

Nincs más vágyam , csak így ébredni fel minden reggel, örömmel, hálával valamiért, amit megtapasztalhatok, ami életet ad, ami örömet okoz. 

Pillanatnyi gondolatok

A korod, a nemed, a műveltséged, az ismerőseid, a barátaid, a környezeted, az ismereted, ...... minden ami vagy, ami formál téged meghatároz és kiemel. Igen, különlegessé tesz.

Harmincon túl, egyedülállóként sokszor sok új kérdéssel találkozom, amit néha idegentől, néha ismerőstől és elég gyakran tekintetből kapok.

Ez döntés vagy lehetőség nekem?

Nagy küzdelem van ebben, minden szerepvállalásban. És abban is, amit nem te határozol meg, nem tőled függ.

Már minden kérdés folytogat, minden jelenlét szereplés, minden pillanat művi, és minden hamis.....dühöt érzek.
Csakis  TE, ÉN tudom, hogy hogyan tehetem jóbbá azt a jelen pillanatot, amiben vagyok. 

És akkor kell egy kis változás...új nézőpont...ÉS ez már nem menekülés :)