Játék

A játékban van valami legyőzhetetlen. Valami örök.
Állandóan újrakezdődő és folytatódó.
A játék közös. A gyerekek egyformák.
A játékot indulatszavak, felkiáltások, nevetés vagy sírás kíséri.
Szeretet és gyűlölet. Mozgás. Áhitat.

2009. júl. 24.

Vigyázz rám!

Kezdésként most egy könyvből vagy valakitől idéznék, hogy segítsen elindítani. De egy rossz publikáció általában idézettel kezdődik, ami esetleg egy kis mankó a beszélőnek, de elutasító lehet a "vevőnek". Illene feltárnom a szünet okát vagy meg kell magyaráznom a hallgatást? Nem, erre nincs szükség. Ha jó a szem és jó a fül megért. De ha rossz a közvetítés, ha hiba csúszik az üzenetbe, ha..és ha...?
Védekezni? Kitől, miért, mit? Magamat, tőled, a mindentől. Igen magamat szeretném védeni, de nincsenek érveim, nincs okom, nincs bizonyítékom. Hiszen nem is vádolnak, akkor meg miért?
Támadást érzek a közeledésben, félelmet a szavaktól, .......és csendet. Néha ez elkábít, olykor feszülté tesz, máskor pedig nyugalmat ad. Változó. Változó idő, változó nap és órák. És nem értem. Valahogy nem fogtam fel. Olyan mintha tévelyegnék. Tántorgok és a biztos mankót szeretném, ami segítene elindítani. Valójában, azt hiszem hogy egy mankó a segítségemre lenne, de nem biztos hogy az lenne nekem a jó. Mit tegyek? Várjak?
Nincs már türelmem hozzá.
Akarjam? Attól nem lesz mankó.
De mi is lenne az a mankó? Milyen színű, milyen anyagból, honnan és kitől?
Nem tudok várni, túl sok volt a csend, a hallgatás. DE még mindig nem elég ahhoz, hogy felismerjem a lényeget, hogy meglássam, amit látnom kellene, megérezzem azt.
Keresem azt az ízt, keresem a forrást, de lehet nem jól, nem jó helyen.
Csak arra kérlek: Vigyázz rám!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése