Új Én, új Év

 Nem kell időhöz és dátumhoz kötni egy megújulást, egy döntést. 

Az elmúlt évben, 2021-ben voltak olyan jeles dátumok, napok, amelyek meghatározóak voltak az életembe. Egy esemény, egy cselekvés, egy történés, egy kimondott szó, egy látott és tapasztalt dolog, ... 

Sikeresen eltávolodtam az ó évtől és akkor bizonyos elhatározások, döntések más megvilágitásba kerülnek. 

Az, hogy a munkahelyem változásaihoz hogyan tudok illeszkedni rajtam is múlik. Illetve egy döntés, hogy akarom-e én ezt tovább és igy tudom-e tovább? Nem érzem magaménak, kényelmetlen a körülmény, az eszközök, rideg és hideg. Itt, ebben az átmeneti állapotban nem tudok és nem vagyok képes "otthon-t" teremteni benne. Minden nap egy "vendég" érzéssel vagyok, aki jön, elvégzi a tisztelet kört és megy. 

És ÉN ebben hol vagyok? 

Ne kérjétek a régi Beát, ne kérjétek a régi énem, mert minden nap változik valami bennem, és változom, és változol te is. 

És a fejlődésben van valami, ami gyöngyöt ad az emberségemnek. 

17 évvel ezelött egy vidéki lány a nagyvárosba ment tanulni és fejlődni, élni. Ez az út tele volt rengeteg akadállyal, folyóval, szögesdróttal, napsütéssel, nehéz és könnyebb kövekkel, ...ez az út tett azzá, aki vagyok és aki még lenni szeretnék. 

A kis gyöngyszemek és a nehéz kövek formálnak, mindig, állandóan, minden nap. Én döntöttem, hogy akkor a gyöngyöt vagy a követ teszem a zsebembe. 

Ne akard a régi Énem. 

Az Én adventem ....

 eljövetel...

Valami/valaki eljövetelére várva... És ebben a várakozásban az Én adventem arról szólna, amivel az évet is elkezdtem: ELENGEDÉS!

Elengedni azt, ami nem az enyém, 

elengedni, ami sosem volt ez enyém, 

elengedni azt, ami bántott, 

elengedni, azt aki bántott, 

elengedni, azt ami fáj, 

elengedni, az álmom

elengedni a vágyaimat

elengedni, akit szerettem, 

elengedni, akiről azt hittem szeretem

elengedni, aki szeretett, akiről azt hittem szeretett

elengedni, az elképzeléseimet

elengedni, az ideáimat

elengedni, az ideáljaimat

elengedni az elvárásaimat

elengedni a terveimet

.......................

Mert szeretném, hogy megszülessen bennem és újjászülessen ami emberré tesz, az érzés...

.....................

ELENGEDEM 

AZT..

ELENGEDEM

AKI...

ELENGEDEM

AMI...

.................

Ez az ÉN adventem 2021-ben!

Új Nap kezdődött, amikor ...

 Elkezdődött egy újabb fejezet ebbe az élettörténetbe. 

Sikeres söförvizsga - több éves álmom és vágyam volt, de úgy tűnik most értem meg rá, most kellett ezt megkapnom. Megdobta az önbizalmam, a hangulatom,... a mélység után egy siker,  megsegiti a gyógyulást. Ennek most kellett megtörténnie. 

Szabadságot ad, élvezem, nagyon szeretem és büszke vagyok magamra :) 

Ebben az időszakban pár levezetett kilóméter után ellopták a biciklimet. Azt a társamat, ami 9 éven volt hű hozzám, társ kalandban, útban, esőben, szélben, gyógyír volt lelkemnek, testemnek. Alig hogy a felépülést követően bringára ülhettem, nem tudtam sokáig örülni és élvezni, mert újra elvették tőlem. 

Nagyon hiányzik, a mozgás, a biciklivel tett szabad körök, a teljesítmény öröme, a kihívások, .... és most? Ennek pont most kellett tőrténnie? 

Na lássunk csak egy kis "könyvelést" év elejétől: 

- el/kivettek belőlelem valamit, ami rossz volt

- elhagyott, aki nem volt az enyém

- elvették, ami a szabadságom adta

- kaptam erőt

- kaptam bátorságot

- kaptam engedélyt 

- találtam egy másodállást

- az érzelmi hegyek és völgyek váltakozásában mindig is egyensúlyra hangolódva, teljesen megélve a menny és pokol tartalmát! 

Kérdem én: kell ennél több?  - mindent kaptam, amitől és ami által fejlődhetek, emberibb lehetek, és amik által magamhoz közelebb kerülhettem! 

Kiváltság és ajándék! Mert rá kell nézni e gyöngyszemekre, és elfogadni ajándékként, ami a javamat szolgálja - ekkor, akkor és most van, amit még nem tudok elfogadni, de tudom, hogy nincs minden Miért kérdésre válasz, és nem minden MOST lesz megválaszolva. :) 

Türelem Bea, 

eljön az idő! 

Ahogy Pató PÁL úr mondaná: Ej, rá érünk arra még! 

:) 

Csak TE

 A hallgatásod nem véd meg ….

A nézésed nem ől ….

A szavaid erő …

A tetteid igaz …

Kalapálom a páncélom!

 Lekapcsolom a villanyt én is a fejembe :) 

Mert mindennek oka van. De amikor a csalódásodra még egy adagot rátesznek, akkor a dűhtől felnyársalnád a világot, és az összes emlékedet, megtapasztalásodat. 

Elképesztően jó, és megnyugtató, hogy bízhatok a megérzéseimben. Fantasztikus. Mint amikor, magadra figyelsz és a tested rezdüléseire, és rájössz mi-miért-hogyan működik. Na pontosan így van ez a belső lelki folyamatokkal, amikor meg tudod nevezni mi, miért, hogyan :) 

Csalódni egy emberben, az mérgező, kezdetben elviselhetetlen teher, majd egy megkönnyebülés, hogy vége és elengedted. 

Azzal megbarátkozni viszont, hogy téged használt fel? - és ezt te hagytad is - na ez viszont iszonyú nehez. 

De hozzásegít, hogy egy egészséges páncélt alkoss, önmagadért. Hiszen éppen ideje volt! 

Eljött ez az idő. 

Kalapálom  a páncélom, mert kell, szükséges! 

van úgy ....

Van: 

Aki elvesz és akitől elvesznek. 

Aki játszik és akivel játszanak. 

Aki sebez és aki sebzett. 

Egyik szerep sem egyszerű. Fel kell vállalni, és annak felelősségét is. 

Elengedni, ami sosem volt az enyém

 Amikor kifele mászol, kicsit más szemmel tekintesz vissza, más szemmel látod, hogy mi is történt, mi volt, hol és miben hibáztál. Igaz, az a kijelentés, amiszerint, ha a szivedet adod, az érzéseidet, azzal együtt a szenvedésre is kinyitottad a kaput. 

Beléptél a szeretetbe, beléptél a szenvedésbe. 

Meggyászoltam és kigyászoltam azt, aki és ami sosem volt az enyém, soha. Minden nap, abban a bizonytalánságban élve meg a pillanatokat, hogy mikor engedik el a kezem, mikor mondanak nemet rám, mikor lépnek tovább. 

Ilyen labilitásban élve minden nap, mert akik körülvesznek, egy idő után: meghal, elmegy, elköltözik, elutazik, stb. ....  

Amit valóságként éltem meg igazából csak egy álom volt és egy emlék. Egy picurka mese az életemből, amit becsukok és felteszek a polcra. 

Azt hiszem, egy kis időre felteszem a polcra a szívemet is, hogy ne fájjon ha tévedek!

Magamért

Önzően hangzik! 

De ma tükörbe nézek és rácsodálkozok e nagyszerű és szerethető nőre, aki visszanéz rám! 

..szabadíts meg ..és legyen akaratod szerint

 Egy csalódás, egy vesztett pillanat, újra egy elhagyott lét állapot az örömteli, boldog hetek után ? Miért? - erre nincs válasz, és jobb ha nem is keresem, csak elfogadom, megélem.  

A történet kezdetén én voltam a laza nő, én voltam a valós, az erős, és az okos. Lettem vonzó, fontos, szerethető, akire vágyakozni lehet, aki elérhető, aki türelmes, aki nem hisztizik, aki megértő, hallgat és elhallgat, aki szenvedélyes szerető. 

És lettem végül elengedve. 

AMIKOR...

..nem tudok eléggé felkészülni az ismeretlenre

Bekövetkezett az élettörténetembe egy egészségügyi probléma. 

Mintavétel, aggodalom, várakozás, de azt mondogatom magamba: "jóindulatú, nem lesz gond". Ott várakozom a folyosón, hogy megmutassák hol lesz az ágyam. Behunyom a szemem és a csendben: lélegeztetőgép pittyeg, mély sohajok hallatszodnak, majd több jajgatás, aztán egy csoszogás a nyitott ajtó irányában, majd rémült gyors léptek, és a szagok ...ideges vagyok belűl, zaklatott. Így telik az éjszaka. Ott fekszem a korházi ágyon és tudom, hogy én következem, rajtam végeznek el metszést.  Ma van a születésnapom és Sirni volna jó, mert szétrobbanok, meztelen vagyok és kiszolgáltatott. 

Túl vagyok rajta, mozdulatlan. Moccani se merek, nem is szabad ... ÉS MOST AKKOR MI LESZ? Újabb félelem, egy hatalmas egyedüllét, magány. Csak én vagyok és senki más, csak én ... és sérült. Lelkileg, fizikailag,..és erősnek kell lennem. 

Nehéz napok után hazakerültem, és most jött a java. ... upsz... most mi lesz? Egyedül vagyok, félek. 

Sok támogató hívás, üzenet, segítség érkezik két nap után. Törödnek velem, aggódnak értem. Ez meglepően jó érzés. 

És besüt a nap reggel, erre ébredek, úgy érzem, na most gyorsan kipattanok az ágybol és biciklizni megyek. DE NEM... nem lehetséges. 

Nem sétálhatok, nem biciklizhetek, ... és nem járhatok magassarku cipőben. Nem ülhetek akármilyen pozícióban, nem guggolhatok, ... és nem pedálozhatok biciklivel. 

Le kell mondjak olyan egyszerű hétköznapi cselekvésről, ami a részem volt, ami formált. 

Nagyon sok lemondással kezdődött ez az év. 

Lemondani a vágyról, egy álomról, lemondani a hobbymról, a találkozásokról.... és elengedni...

Ebből az örvényből nagyon szeretnék partra jutni már. Partra jutni, csupaszon, minden aggálytól, vádaktól és félelemtől mentesen. Csupaszon partra jutni, hogy újra tudjam kezdeni ....

...Szabadíts meg a gonosztól és legyen meg a Te akaratod....

 

Vágytam rá - ... hát várok rá!

 Minden nap ad új felismerést: MAGAMRÓL, MÁSOKRÓL

De az érzéseim nem okoznak csalódást, talán az egyetlen amiben és akiben bizhatok az ÉN, SAJÁT MAGAM vagyok. 

Kell tudni felismerni, hogy mikor kell félre állj, mikor kell a saját életedet irányítsd, tereld az álmaid felé, és nem másnak az álmát élni meg. 

Hittem és biztam, hogy tud lenni közös terv, közös álom, hittem benne, hogy tudok várni (de hiszen eddig is ezt tettem- csak várni, de nem mindegy hogyan?). 

Kételyek, félelmek, magány és egyedüllét, céltalanság vesz uralma alá időnként, és ilyenkor nincs más .. meg kell élni, ki kell dühöngeni, és fel kell ismerni VÁDAK nélkül (önvádak nélkül). 

Azt hittem vagyok elég erős, de igen is néha fölöttem is eluralkodnak az árnyaim - és nem kergethetem el, mert itt vannak velem, az enyémek, csak el kell fogadjam. Nem előre vetítem, de félek az újabb kudarctól. Mi van, ha újra csak eszköz voltam, újra csak egy "híd", egy átmeneti időben??? 

Neked is vannak bizonyos személyek, akiket csak időre, egy időszakra kaptál ajándékba. Ugyan így vagy te is csak időszakos ajándék. 

Ebben a labilis lét állapotban nincs bölcs döntés, nincs elég bölcs válasz arra, hogy mit kellene tenni. 

Csak türelmesen várni .... úgy, hogy közben éled a saját életed az eddig járt úton.

Egy bizonyos kor után, már nem tud csivitelő harsogásban lángolni az akarat, nem tud válasz és ok nélkül tovább lépni az Én, de viszont tud dönteni arról, hogy ha A- nem akkor B- a terv a továbbiakban, és nincs több esély másnak, mert a B az saját magam vagyok. 

..mert többet mondd el, ha minden szavát megízleled...

 

Karinthy Frigyes

Előszó

Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek Próbáltam súgni, szájon és fülön, Mindnyájatoknak, egyenként, külön. A titkot, ami úgyis egyremegy S amit nem tudhat más, csak egy meg egy. A titkot, amiért egykor titokban Világrajöttem vérben és mocsokban, A szót, a titkot, a piciny csodát, Hogy megkeressem azt a másikat S fülébe súgjam: add tovább. Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek. Mert félig már ki is bukott, tudom De mindig megrekedt a féluton. Az egyik forró és piros lett tőle, Ő is súgni akart: csók lett belőle. A másik jéggé dermedt, megfagyott, Elment a sírba, itthagyott. Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek. A harmadik csak rámnézett hitetlen, Nevetni kezdett és én is nevettem. Gyermekkoromban elszántam magam, Hogy szólok istennek, ha van. De nékem ő égő csipkefenyérben Meg nem jelent, se borban és kenyérben, Hiába vártam sóvár-irigyen, Nem méltatott reá, hogy őt higgyem. Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek. Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak És sokszor jobb lett volna lenni rossznak, Mert álom a bűn és álom a jóság, De minden álomnál több a valóság, Hogy itt vagyok már és még itt vagyok S tanuskodom a napról, hogy ragyog. Én isten nem vagyok s nem egy világ, Se északfény, se áloévirág. Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél, Mégis a legtöbb: ember, aki él, Mindenkinek rokona, ismerőse, Mindenkinek utódja, őse, Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek. Elmondom én, elmondanám, De béna a kezem s dadog a szám. Elmondanám, az út hová vezet, Segítsetek hát, nyujtsatok kezet. Emeljetek fel, szólni, látni, élni, Itt lent a porban nem tudok beszélni. A csörgőt eldobtam és nincs harangom, Itt lent a porban rossz a hangom. Egy láb mellemre lépett, eltaposta, Emeljetek fel a magosba. Egy szószéket a sok közül kibérlek, Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek. Még nem tudom, mit mondok majd, nem én, De úgy sejtem, örömhírt hoztam én. Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt Nektek, kiket szerettem, Állván tátott szemmel, csodára várván. Amit nem mondhatok el senkinek, Amit majd elmondok mindenkinek.

Vágytam rá, hogy ...

 Úgy vágytam a boldogságot!

Úgy vágytam álmodni, megvalósítani, megélni azt, hogy ....

Spontán, váratlan megragad egy érzés, és nem teszek mást csak megélem. Megélem a hiányát, megélem a vágyakozást, megélem az átlagos "vagyok és kész" hangulatát, DE 

megélem azt, hogy öröm van bennem, és boldognak érzem magam. Még a tehetetlenségben is. 

Nem igaz, hogy nem félek, de erősebb a vágyakozás és az "akarom"!

Engedem, történjen "Akaratod" szerint!

Hiszek benned! 

Van az úgy, hogy ....

 ... neki fogsz

... elindulsz

... megütközöl

... nehéz

... feladnád

... teljesíteni akarsz

... akarod

... feladnád

... lehangolódsz

... kételyeid vannak

... konfliktusba kerülsz

... nehéz elfogadni

... nehéz meglátni

... akarod

... remélsz

... újra remélsz

... hinni akarsz

.............