Érzések, kérdések vannak és kétely.
Kétség abban, hogy jó? Jó ez így?
Idönként kemény elhatározás születik, majd ezt követi egy mély gyengeség, bizalmatlanság.
Igen, jól mondod: ez az önbizalom hiánya!
Időben vagy, tudod? Soha nem késő. És főleg, ha felismerted a korlátaidat, a félelmeidet, akkor lépned kel. Ez a tó, békés meder, szunnyadó áradat, a biztonságban való pancsolás már nem neked való, hiszen nem pancsikolsz. Lebegsz a víz felszínén, mint egy lapos kő, hogy el ne merülj. De vállalni kell a merülést, vállalni kell a víz hullámait, vállalni kell, hogy néha nyelsz a vízből, és vállalni kell, hogy a végtagjaidat elkezded mozgatni és megtanulsz úszni. Úszni abban a jelenlétben, ahol vagy, és vállalni a partot: megérkeztem. Jöhet valami más, jönnie kell valami újnak, amiért újra kilépek a korlátok láncaiból, levetem az félelem ruháit és felöltöm az önbecsülés díszes méltóságát.
