?!

Álmodtam egy világot, ahol mindig tavasz volt és mindig sütött a Nap. Egyszer beborult az ég, és elmosta a utca porát, majd újra felszárította a járt utat. Ezt újabb eső és párás levegő követte, megismétlődve jó pár napig.

A felhők nem akartak elvonulni és én már nagyon vágytam a nap sugarára és melegére.

Egy reggel a nap sugara ébresztett fel, de valahol mégis borús felhő vonult el, érezni lehetett az illatát.

Illat...eső...nap...illat...eső...nap................

Lemondtam az álomról, lemondtam a napsugárról, de az illatról nem...azt még most is érzem.

Isten lánca

Nem, nem engedlek, fogom a kezed:

Az Isten lánca vagyok én neked.

Kötlek, magadhoz, élő kötelekkel,

Komoly, virrasztó, nehéz szeretettel.

A ködlő múltat akarom feledd

S állj meg hajnalló mélyeid felett.

És nézz magadba boldog félelemmel:

Isten szemével és az én szememmel.

És tépd el mind a félig-fátylakat.

Akarom: láss és megszeresd magad.

...............................................................

Sík Sándor

........

A tavasz illata és színei felpörgették a napokat. Lendület és élet született, mozgásban van a mozdulatlan.

És megvillantja fényét a bizonytalanság, megérint és hozzám simul, finoman, olykor dörzsöl.

Nyugtalanná tesz és ettől elfáradok, kimerít.

Miért nem tud pihenni a test? Mert nyugtalan a belső. Vagy bizonytalan? Keres?

A csendre volna szükség, a belső csendre.