Változás

Majdnem másfél év után irok újra amit nehéz összefoglalni. 

2022 őszén egy döntéssel kezdődött, decemberben pedig a kivitelezés lépéseivel folytatódott a változás. 

Új életet kezdtem, egy új helyszinen, majd egy új országban, de ami a leglényegesebb, hogy egy társsal, a párommal. 

Sok új dolog kezdődött: párkapcsolat, új lakhely, új otthon, majd egy másik új otthon, új ország. 

És a gyászra - nem volt sok idő. Mert hogy az addigi 18 évet, a múltat, a régi szokásokat, a régi helyszineket, munkát, munkatársakat... valahogy mégis le kell zárni, el kell engedni - főleg ha ragaszkodás, megszokás volt a kapocs. 

Még vannak félelmeim az egészségemmel kapcsolatban, de nem táplálom ezt az érzést. 

Az új otthon kialakitása számunkra nem volt olyan rettentően ilyesztő, mint ahogy féltünk mindketten. Természetes, apró lépésekkel közeledtünk a "jó nekünk együtt itthon" megéléséhez, megérzéséhez. Ezt a belső örömöt semmi nem pótolja, semmilyen pótcselekvés nem helyettesiti. 

Egy másik újabb otthon határokon, tengeren túl kialakitani, nem járt könnyebben. Mivel az új környezet, új munka, új nyelv... mind mind hatással van az érzetemre. 

Elsőként, fontosnak tartottam a saját személyes terünk kialakitását, hogy azt otthonnak nevezzük, a mi kis személyes, társ-létünk konfortos legyen, meleg, jól eső érzést nyújtson, nyugodt és harmónikus legyen. 

Az új munkával, új szokásokat vezettünk be, .. azaz alakultak ki. 

 A korán kelések, korábbi fekvést és előkészületet vett igénybe, illetve a munkába menrt idő. 

Ki főzi a reggeli kávét? Mennyi idő kell annak nyugodt elfogyasztására? Mennyi idő a gyárig eljutni gyalog, biciklivel, autóval? És télen? És erős szélben? Az eső már nem számit :)

Az új munka...

Irodai munkásként és emberekkel dolgozva, és asztal mellett vagy éppen eseményen töltve a munkaidőt,...ez a gyári munka hatalmas fordulat volt. 

Sok könny, gomboc érzés, feszülő szorongás, érzelmek hullámzó váltakozása vett hatalmába. 

A párom nélkül nehezen tudtam volna egyedül végig vinni. 

Majd a gyötrelmes kétségek, az elveszettség érzése, a talajvesztés megérzése.... egy fiókból a másikba dugdostam őket...az érzéseket, amelyek gyengitettek. 

És nem éreztem magam erős nőnek. Gyengébbnek éreztem magam, mint mikor egyedül voltam. 

Nehéz volt összetolni a törmelékeket. De lassan lassan kialakúlt a vizió, a misszió, és a bennem levő Én formálása. Valakivé lenni és valakinek lenni, valaki számára. 

Érted? 

Bejegyzés zárása: LAGOM

a kislépések műveszétevel: se sokat, se keveset, éppen eleget !

Áttörés

 Valami megtört bennem újra, valami újra értékelődött, valaminek távozni kell az életemből és valamitől el kell köszönni.

Az elmúlt hetek megpróbáltatásai új felfedezést is hozott. Erősebb és gyengébb is vagyok egyszerre. Mindkettő. A két véglet. 

Amikor egyedül vagy a "sebeddel", amikor egyedül kell felöltöznöd, de a tested nehezen engedi, ...amikor egyedül birkózol meg a testedből távozó izgalmas érdekes folyadék mennyiség látványával, ... amikor mind e közben mégis valaki a háttérben támogat,.. 

Egyedül és még sem .... 

Vannak a felépülésnek bizonyos szakaszai, amivel csak én nekem kellett megbirkozni, amikor én kellett szembenézzek vele, a tehetetlnség vagy az elviselhetetlen nagy fájdalom, vagy egy egyszerű lépés a járdán, az úttesten,... megkönnyezek minden lépést, minden mozdulatot, az ölelésben sirás ér utol, folynak a könnyeim, és nem tudom hova tenni ezt a reakciót. Mi ez? mit üzen a testem, a lelkem ilyenkor? Hiszen jó, szeretve vagyok, nem egyedül, és mégis kifakad egy mély zokogás.... 

Megkönnyebbül a lelkem, és mégis zaklatott. 

Vegyes érzések kavarodnak bennem, menekülnék, fáj, iszonyú, dühös vagyok, érzelgős, gyengéd de erős, akaratos és gyámoltalan, ... felkavar mindez, és szeretném helyére tenni, úgy szeretném helyére tenni. 

(A gyógyulás útján vagyok, fizikai és lelki értelemben, de ez az út még nehezebb, ahogyan a visszatérés is. Ma kikerült "buksi"-a belőlem kilógo, magammal hurcoló kis slag és tasak. Most egy lyuk tátong a helyén, és időszakosan fájdalom) 

És megint egy újabb kezdett. 

Múlt évben is valahogy hasonló módon elkezdtem újra, új életet kezdtem el, új tervekkel, új célokkal, és újabb megmérettetéssel. Most mi az amit engedek? Most mi az amit elengedek? Most mi az amit vállalok újra? Most mi az ami másabb lesz? .... 

Nem engedhetem meg magamnak, hogy újra megismétlődjön, ezt most nem engedem újra fejlődjön, ez most az ÉN ÉLETEM ÚJRA. 

Szembe nézek a tükörrel, és azt mondom: IGEN, ÉN VAGYOK, IGEN, IGY VAGYOK JO, IGY VAGYOK ELÉG, IGY KELLEK, IGY HASZNOS LESZEK, IGY BOLDOG LESZEK. 

Nem akarok több sajnálatot, nem akarok több szánalmat. 

Bea, légy elégedett az életeddel, légy elégedett azzal amit elértél, légy elégedett önmagaddal, mert jó vagy! - és ezt akarom tovább építeni, ezt akarom megerősíteni. Ezt az utat akarom választani.  

Újra harcban

 Egy megismételt történet másképp....

A múlt évben megtett út, újra megismétlődött. Kiujult a daganat, aminek még nincs eredménye, de elviekben nem rossz indulatú, csupán agressziv. Azaz gyorsan bármikor újranő. Hát megtette. 

A műtétet ezúttal onkologiai sebész végezte, Kolozsváron. És, hogy ne várjak, ne nőjön tovább és nagyobbra, magánklinikán vállalva, és igent mondva a beavatkozásra. 

Teljesen más élmény volt megélni, az orvos viszonyulása, követése, az ellátás, a nyugodt környezet. 

Másképp jöttem el. 

Lassan egy hete történt. És most itthonról küldöm a fényképeket, mert kilóg belőlem még egy slag és tasak, tisztul a seb. Amit ellátott jó néhány injekció (véralvadásgátló, vitamin és antihisztamin). A seb körül újra allergia jött ki a tapasztól, de most durvábban mint múlt évben, mert ez hamar kivörösödött, holyagosodott, most sebzik és levedzik. 

De gyógyulok, viszont még nem vagyok elég erős. 

Úgy gondoltam menni fog, s0rás nélkül és negatív gondolat nélkül, de a kiszolgáltatott helyzet, az egyedül boldogulás még is hiányérzetet nyújt, de nem olyan erőteljesen. 

Mert vannak támogatóim. Itt van a társam, távolból, de mellettem van, támogat, és végig kíséri a folyamatot. Elfogadtuk, hogy bár sokat segítene a közelség, de most a körülmények nem engedik. Mi viszont teszünk érte, hogy ne érezzem magam egyedül Mindebben. 

É vannak barátok, kollégák, akik gondolnak rám, kérdeznek, segítenek. 

Csak még mindig olyan nehéz kérni, olyan nehéz elfogadni. 

Keresem az okát, hogy miért újra, miért most megint,....

Küzdök a kérdéssel, önmagammal. 

Hogy elfogadjam önmagam, igy hogy újabb 16 cm hosszan össze vagyok fűzve és egy tenyérnyi darab hiányzik a combomból. 

Küzdök azzal, hogy vannak területek, amiben váltanom kell, változtatnom kell. 

A munkám, a hétköznapi életem, a szándékom, tervem önmagammal...

Több éves felgyülemlett düh gyűlt fel, ami e gócba testesült: férfiakkal való kiszolgáltatott viszonyom, naiv hitem az emberekben, önfeláldozó cselekedeteim, vállalásaim, ... miközben a megbecsülésem sekély méretet ölt. 

Többet érek, nem harcoltam a magam javáért túl sok mindent hamar elfogadtam, feladtam, és lenyeltem... 

"Olcsón " adtam magam, a tehetségem, az érzékenységem, a megfelelésem, ...

Egyszerű örömre, boldogságra vágyom. És bízom benne, hamarosan megélem ez egyszerűséget, szeretetben. Mert az nagy kincs ha szeretve vagy, és szerethetsz viszonozva. 

Az életem újabb fordulatot vesz, és nagy erőt érzek hozzá, hogy megvalósítsam. 

Van egy hely, ahol nem ment, és akkor változtatni kell. 

Amikor spirálban pörögsz ugyan ott, ugyan úgy... akkor ideje kilépni. 

És lehet nagy áldozattal jár, de meg kell tennem. 

Amig nem próbálom, nem tudom, hogy az-e az én utam. 

Meg akarom találni a helyem.... 

És most nem egyedül keresem!

új küzdelem, új érzések

 Az irásnak van egy gyógyitó ereje, de ugyanakkor lehetőséget ad, hogy más módon is kifejezze az ember lánya-én, ömagát, a benne rejlő világot. 

Az elmúlt év megpróbáltatásai enyhűltek és új reményt adtak. Másképp, más módon kezdődött el az életem. 

Kaptam egy ajándékot, egy személyben, aki magánéletemben megadta és megadja azt, amire szükségem van. Nyugodt vagyok és kihat a mindennapjaimra, a harmónia elkezdődött, az engyensúly alakúl. Volt vágyam, volt reményem és visszaadta, amit elvesztettem, amit elvettek tőlem. Nem tudom megnevezni milyen érzés ez, de jó nagyon. 

Az egészségemmel kapcsolatban, viszont újra felütötte fejét a kis góc, mert újraalakult az izom daganat. Újra kezdődik az a ceremónia, türelmi lépés, cselekvés, ami a múlt évben is, de egy tudattal: nem vagyok egyedűl. És még egy biztató információval, hogy nem rossz, csak éppen agressziv, mivel gyorsan nővekszik. 

Mikor megtudtam, az újabb információt erről, dühös voltam magamra, mert én múlasztottam el egy záró lépést a műtét után. De ... elfogadtam, mert megváltoztatni a múltat nem lehet. 

Rég vágytam újra biciklizni, mozogni, és most az idő is enyhűlt hozzá, hogy elkezdődjön, de ....

Elővettem az új "társat", letöröltem a port róla, útnak akartam indulni vele,.. majd közbejött egy kerék ereszkedés, ami estére oldódott meg, igy elmaradt a gurulás. Majd következdtek az esős napok, és ő kint várt rám. Én újra letöröltem, megtisztitottam a portól és letakartam egy rá illó anyaggal, hogy hideg, eső, nap ne bántsa. Mikor letakartam, egy fura érzés fogott el: mi van, ha nem ülhetek rá többet, mi van, ha ...nem lesz több km kétkeréken? 

Aggodalom, és egy fájó érzés fogott el. Újra lemondani valamiről? 

Ez volt az én mentő eszközöm, a konfliktusom, a küzdelmem gyógyszere,... mi van ha....

És nincs "ha", ezek feltételezések, konkrét információ hiányában, de ott lapul bennem a "b" verzió eshetősége. Felkészűlhetek rá? El tudom fogadni? Meg tudom érteni, hogy miért? 

Mi lesz az új, ha nem ez? 

Élvezni, élni akarom a mindennapokat, megélni a mindennapok ajándékát, a lehetőségeket kihasználni, az érzéseket megélni, de mégis kicsit mindent másképp. 

Az aktiv én, a kalandor énem lecsendesűlés útján, de nem akarom feladni, nem akarom elvesziteni a saját örömömet, a belső mosolyomat, az elégedettség érzését... 

És tudom, hogy valaki, vagy valakik vigyáznak rám, valahol az éterben, és idelent is. 

Nem vagyok magamra hagyva, és ez teljesen más érzés, más aspektusba helyezi ezt a küzdelmet. A küzdelmet, amit magammal is vivok éppen. 

De tudom, ha magam lennék is, helyt állok, és végigcsinálom, mert akarok. 

9

Ma is így gondolom ....

 Volt egy korábban írt bejegyzésem egy cikkhez, megkérdeztek a nő-férfi barátságról. Akkor így gondoltam és most is ezt tartom: 

Érveket, indokokat és sok más logikus és racionális tényeket tudnánk felsorolni a férfi és nő közti barátság mellett és ellen. 

Én úgy gondolom és hiszek abban, hogy létezik e két különnemű személy közt barátság. És ugyanúgy ahogy egy párkapcsolatban is, kell mindkét fél döntése hozzá. Mert ez egy döntés, amit vállalok vagy éppen megtagadhatok. És tudom azt, hogy vonzalom mindig jelen van és a szexuális vágyat sem tagadhatom meg önmagamban, hogy igen létezik ilyen a másik nem iránt. Viszont azért én nekem kell a felelősséget vállalnom, ha ezzel játszom és kiprovokálom vagy játszmát űzök ebből.

Önfegyelem a kísértés ellen? Tanulható  és szükséges!

Úgy vélem, hogy egy férfi barátsága megerősítés tud lenni egy nő számára, valós és racionális tükröt tartva, objektívebben látva akár részleteket is. És a maga egyszerűségében tud nagyszerű lenni. Olyan erényeket kifaragni bennem, a nőben, amit ezzel a kapcsolattal építhettem fel.

Táncoltam már én is vékony jégen ezen a téren, de ami a legfontosabb volt, hogy elsősorban magamhoz kellett őszintének lennem, kimondanom, hogy mit is érzek és ezzel együtt őszintének lennem hozzá.

Van, hogy megérünk rá és van, hogy meg kell szakítanunk. Ez személytől függ és a kapcsolat milyenségétől.

Én úgy tartom, hogy e barátsághoz erős bátorság kell, őszinteség, egy nagy falattal az önfegyelemből és felelősségből egymás iránt.

 Bizalmaddal és őszinteségeddel hatalmat adsz másoknak, és uralkodnak fölötted. 

A szó fegyver!

csak

Tudni kell célozni vele, és az aki megteszi, ismeri a befogadót, a gyenge pontját. 

Az ember barátjáról ismerszik meg igazán, de mi van, ha a tükörkép torz? Mi van, ha hamis? 

szó szösszenet

megélni és elfogadni...nem egy pillanat műve. ..

Ehez kell a nyitottságom, 

és kell az az ajándék, amelyet adsz, amely tőled jön, amely belőled jön.

Kissé tudatosan, kissé megfoghatatlan, 

de bizonyosságot nem kérek, mert érzem, hogy jó, ez kell, ez nekem való

Hogy biztonságos-e? Nem. 

De akkor is van benne valami varázs, valami, amit nem tudok megnevezni. 

Van benne valami biztató, valami más, ami kecsegtet. 

Új Én, új Év

 Nem kell időhöz és dátumhoz kötni egy megújulást, egy döntést. 

Az elmúlt évben, 2021-ben voltak olyan jeles dátumok, napok, amelyek meghatározóak voltak az életembe. Egy esemény, egy cselekvés, egy történés, egy kimondott szó, egy látott és tapasztalt dolog, ... 

Sikeresen eltávolodtam az ó évtől és akkor bizonyos elhatározások, döntések más megvilágitásba kerülnek. 

Az, hogy a munkahelyem változásaihoz hogyan tudok illeszkedni rajtam is múlik. Illetve egy döntés, hogy akarom-e én ezt tovább és igy tudom-e tovább? Nem érzem magaménak, kényelmetlen a körülmény, az eszközök, rideg és hideg. Itt, ebben az átmeneti állapotban nem tudok és nem vagyok képes "otthon-t" teremteni benne. Minden nap egy "vendég" érzéssel vagyok, aki jön, elvégzi a tisztelet kört és megy. 

És ÉN ebben hol vagyok? 

Ne kérjétek a régi Beát, ne kérjétek a régi énem, mert minden nap változik valami bennem, és változom, és változol te is. 

És a fejlődésben van valami, ami gyöngyöt ad az emberségemnek. 

17 évvel ezelött egy vidéki lány a nagyvárosba ment tanulni és fejlődni, élni. Ez az út tele volt rengeteg akadállyal, folyóval, szögesdróttal, napsütéssel, nehéz és könnyebb kövekkel, ...ez az út tett azzá, aki vagyok és aki még lenni szeretnék. 

A kis gyöngyszemek és a nehéz kövek formálnak, mindig, állandóan, minden nap. Én döntöttem, hogy akkor a gyöngyöt vagy a követ teszem a zsebembe. 

Ne akard a régi Énem. 

Az Én adventem ....

 eljövetel...

Valami/valaki eljövetelére várva... És ebben a várakozásban az Én adventem arról szólna, amivel az évet is elkezdtem: ELENGEDÉS!

Elengedni azt, ami nem az enyém, 

elengedni, ami sosem volt ez enyém, 

elengedni azt, ami bántott, 

elengedni, azt aki bántott, 

elengedni, azt ami fáj, 

elengedni, az álmom

elengedni a vágyaimat

elengedni, akit szerettem, 

elengedni, akiről azt hittem szeretem

elengedni, aki szeretett, akiről azt hittem szeretett

elengedni, az elképzeléseimet

elengedni, az ideáimat

elengedni, az ideáljaimat

elengedni az elvárásaimat

elengedni a terveimet

.......................

Mert szeretném, hogy megszülessen bennem és újjászülessen ami emberré tesz, az érzés...

.....................

ELENGEDEM 

AZT..

ELENGEDEM

AKI...

ELENGEDEM

AMI...

.................

Ez az ÉN adventem 2021-ben!

Új Nap kezdődött, amikor ...

 Elkezdődött egy újabb fejezet ebbe az élettörténetbe. 

Sikeres söförvizsga - több éves álmom és vágyam volt, de úgy tűnik most értem meg rá, most kellett ezt megkapnom. Megdobta az önbizalmam, a hangulatom,... a mélység után egy siker,  megsegiti a gyógyulást. Ennek most kellett megtörténnie. 

Szabadságot ad, élvezem, nagyon szeretem és büszke vagyok magamra :) 

Ebben az időszakban pár levezetett kilóméter után ellopták a biciklimet. Azt a társamat, ami 9 éven volt hű hozzám, társ kalandban, útban, esőben, szélben, gyógyír volt lelkemnek, testemnek. Alig hogy a felépülést követően bringára ülhettem, nem tudtam sokáig örülni és élvezni, mert újra elvették tőlem. 

Nagyon hiányzik, a mozgás, a biciklivel tett szabad körök, a teljesítmény öröme, a kihívások, .... és most? Ennek pont most kellett tőrténnie? 

Na lássunk csak egy kis "könyvelést" év elejétől: 

- el/kivettek belőlelem valamit, ami rossz volt

- elhagyott, aki nem volt az enyém

- elvették, ami a szabadságom adta

- kaptam erőt

- kaptam bátorságot

- kaptam engedélyt 

- találtam egy másodállást

- az érzelmi hegyek és völgyek váltakozásában mindig is egyensúlyra hangolódva, teljesen megélve a menny és pokol tartalmát! 

Kérdem én: kell ennél több?  - mindent kaptam, amitől és ami által fejlődhetek, emberibb lehetek, és amik által magamhoz közelebb kerülhettem! 

Kiváltság és ajándék! Mert rá kell nézni e gyöngyszemekre, és elfogadni ajándékként, ami a javamat szolgálja - ekkor, akkor és most van, amit még nem tudok elfogadni, de tudom, hogy nincs minden Miért kérdésre válasz, és nem minden MOST lesz megválaszolva. :) 

Türelem Bea, 

eljön az idő! 

Ahogy Pató PÁL úr mondaná: Ej, rá érünk arra még! 

:) 

Csak TE

 A hallgatásod nem véd meg ….

A nézésed nem ől ….

A szavaid erő …

A tetteid igaz …

Kalapálom a páncélom!

 Lekapcsolom a villanyt én is a fejembe :) 

Mert mindennek oka van. De amikor a csalódásodra még egy adagot rátesznek, akkor a dűhtől felnyársalnád a világot, és az összes emlékedet, megtapasztalásodat. 

Elképesztően jó, és megnyugtató, hogy bízhatok a megérzéseimben. Fantasztikus. Mint amikor, magadra figyelsz és a tested rezdüléseire, és rájössz mi-miért-hogyan működik. Na pontosan így van ez a belső lelki folyamatokkal, amikor meg tudod nevezni mi, miért, hogyan :) 

Csalódni egy emberben, az mérgező, kezdetben elviselhetetlen teher, majd egy megkönnyebülés, hogy vége és elengedted. 

Azzal megbarátkozni viszont, hogy téged használt fel? - és ezt te hagytad is - na ez viszont iszonyú nehez. 

De hozzásegít, hogy egy egészséges páncélt alkoss, önmagadért. Hiszen éppen ideje volt! 

Eljött ez az idő. 

Kalapálom  a páncélom, mert kell, szükséges! 

van úgy ....

Van: 

Aki elvesz és akitől elvesznek. 

Aki játszik és akivel játszanak. 

Aki sebez és aki sebzett. 

Egyik szerep sem egyszerű. Fel kell vállalni, és annak felelősségét is.