- Nem a hibáid, hanem a félelmeid korlátoznak téged. És véded magad.
- Már nem így van....
- De még igen. Egyszer majd újra kinyílsz, és merész leszel, mint a földből kikandikáló gyom.
Vállald az igent, vállald a szót, vállald az első lépést: kitörni, kihajtani, kirügyezni és kivirágozni. A múltad hibái, nem a Te korlátaid, mégis félelemmé nőtte ki magát. Félsz tőle újra, nem akarod, hogy megismétlődjön, hogy elkövesd újra, hogy hibázz újra, hogy bántsanak újra, hogy beléd marjanak, ...
Félsz az érintéstől, félsz a kedves szótól, félsz egy öleléstől, már minden gyanús, mi az érdek?
Magad köré fonod félelmeidből kiszögezett dróthálódat és még egy üvegbura alá is beteszed magad, elzárva a külvilág támadásaitól.
DE így gyenge maradsz, így puha és esetlen vagy.
Esélyt sem adsz arra, hogy történjen változás.
