Adventi időben, elcsendesedve és néha tombolva, mert a csendben megszólal valami.
A virrasztás, a korai ébredés nem volt kíméletes, de annál szebb és mondhatom tudatos készülődés a befogadásra, az ujjászületésre. És volt göröngyös út, volt mély árok, volt sötét és hideg, és volt jég, hó, majd tevékeny alkotás, hallgatás, szelid mosoly és ajándék, hála és köszönet.
Ne nézz hátra, mert jön a farkas. Igen, ha hátra nézel fogait villogtatja rád a sérelem, a megbántás, a bűn, a múlasztás és a többi. És rád támad hirtelen és viaskodsz, mert élni szeretnél. Élni harapás nélkül és sérülés nélkül. De a harcban te is bántasz, te is okozol sérülést, éppen mert védekezni próbálkozol.
Hátranéztem, és észrevettem a farkast, megláttam, és vártam...vártam a támadást, hogy védekezni tudjak. Harc és sérülések, mélység és hideg, hogy megértsek valamit, elfogadjak valamit. Mert nem fogadom el, amig meg nem értem, meg nem szeretem ami velem történt.És ha nem fogadom el, akkor nem is tudok megbocsájtani mindazért.
Kis batyuban horgoltam össze. És koszorú helyett a gyertya körül apró ilyen-olyan porfogó emléktárgy jelzi az évemet, a találkozásaimat, az embereket, a rossz és jó döntéseket, a reményemet és reménytelenségemet, a beteljesült és be nem teljesült álmokat...az adventet, a tisztítást, hogy helyet készítsek, hogy utat készítsek. Rövid vagy hosszú és rohan ez az idő? De a farkas már nem vicsorog rám, farkát csoválja és vár valamit tőlem.
Báttya, báttya, mely az út hegy kerekére?
Hosszú-e még az az út hegy kerekére?
Igen hosszú, nem látom, hegy kerekére,
Hová rohan, nem bánom, hegy kerekére.
Kicsi lennék, szép lennék, hegy kerekére,
Az anyámnak jó lennék, hegy kerekére,
Édes lennék, só lennék, hegy kerekére,
Az apámnak jó lennék, hegy kerekére.
Ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra!
