| Nem mondhatom el senkinek, |
|
| Próbáltam súgni, szájon és fülön, |
| Mindnyájatoknak, egyenként, külön. |
|
| A titkot, ami úgyis egyremegy |
| S amit nem tudhat más, csak egy meg egy. |
|
| A titkot, amiért egykor titokban |
| Világrajöttem vérben és mocsokban, |
|
| A szót, a titkot, a piciny csodát, |
| Hogy megkeressem azt a másikat |
| S fülébe súgjam: add tovább. |
|
| Nem mondhatom el senkinek, |
| Elmondom hát mindenkinek. |
|
| Mert félig már ki is bukott, tudom |
| De mindig megrekedt a féluton. |
|
| Az egyik forró és piros lett tőle, |
| Ő is súgni akart: csók lett belőle. |
|
| A másik jéggé dermedt, megfagyott, |
| Elment a sírba, itthagyott. |
|
| Nem mondhatom el senkinek, |
| Elmondom hát mindenkinek. |
|
| A harmadik csak rámnézett hitetlen, |
| Nevetni kezdett és én is nevettem. |
|
| Gyermekkoromban elszántam magam, |
| Hogy szólok istennek, ha van. |
|
| De nékem ő égő csipkefenyérben |
| Meg nem jelent, se borban és kenyérben, |
|
| Hiába vártam sóvár-irigyen, |
| Nem méltatott reá, hogy őt higgyem. |
|
| Nem mondhatom el senkinek, |
| Elmondom hát mindenkinek. |
|
| Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak |
| És sokszor jobb lett volna lenni rossznak, |
|
| Mert álom a bűn és álom a jóság, |
| De minden álomnál több a valóság, |
|
| Hogy itt vagyok már és még itt vagyok |
| S tanuskodom a napról, hogy ragyog. |
|
| Én isten nem vagyok s nem egy világ, |
| Se északfény, se áloévirág. |
|
| Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél, |
| Mégis a legtöbb: ember, aki él, |
|
| Mindenkinek rokona, ismerőse, |
|
| Nem mondhatom el senkinek, |
| Elmondom hát mindenkinek. |
|
| De béna a kezem s dadog a szám. |
|
| Elmondanám, az út hová vezet, |
| Segítsetek hát, nyujtsatok kezet. |
|
| Emeljetek fel, szólni, látni, élni, |
| Itt lent a porban nem tudok beszélni. |
|
| A csörgőt eldobtam és nincs harangom, |
| Itt lent a porban rossz a hangom. |
|
| Egy láb mellemre lépett, eltaposta, |
|
| Egy szószéket a sok közül kibérlek, |
| Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek. |
|
| Még nem tudom, mit mondok majd, nem én, |
| De úgy sejtem, örömhírt hoztam én. |
|
| Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt |
| Állván tátott szemmel, csodára várván. |
|
| Amit nem mondhatok el senkinek, |
| Amit majd elmondok mindenkinek. |
|
|